szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

1990-ben a Trabant-gyárban gőzerővel dolgoznak az alkatrészgyártáson, mert az új Trabantoknak nincs jövőjük - olvasható a Német egység blogon.

A visszatekintő blogban az egykori berlini rádiótudósító feleleveníti a Trabant csillogásának a végét. 1990 márciusában szinte korlátozás nélkül lehetett nyugati kocsikat bevinni az NDK-ba, és - különösen mióta küszöbön állt a két német állam gazdasági uniója - minden előjegyzés nélkül, azonnal lehetett Trabantot és Wartburgot vásárolni. A készletek így is felhalmozódtak, és az autókereskedelem – legalábbis ami az NDK belső piacát illeti – komolyan fontolgatta az árcsökkentés lehetőségét. A kétütemű Trabant gyártása hónapokon belül végleg befejeződött, de az új, négyütemű Trabantba még belevágtak. Ha kíváncsi, hogyan látta a rádió egykori tudósítója a Trabant bukását, kattintson!
hvg.hu Világ

Az erősebb kormányfő

Mérsékelt lelkesedéssel kommentálták a húsz évvel ezelőtti NDK-beli újságok a két német kormányfő találkozójának első napját - olvasható a Német egység blogon.

hvg.hu Világ

Amikor a nácik megjelentek a keletnémet tévében

A visszatekintő blogban, ahol az egykori berlini rádiótudósító feleleveníti egy húsz évvel ezelőtti időszak történéseit, tegnap arról esett szó, hogy a keletnémet tévé esti híradója szélsőjobboldali garázdálkodásról adott hírt Lipcséből.

hvg.hu Napi merítés

Az egységre szavaztak a keletnémetek 20 éve

Az NDK polgárai Németország mielőbbi egyesítésére szavaztak, legalábbis így értékelték az első kommentárok a kereszténydemokrata párt 1990-es, váratlan választási győzelmét - olvasható a Német egység blogon.

hvg.hu Napi merítés

A nevet végképp eltörölni

Hosszas vitát folytattak a Német Szocialista Egységpárt vezetői arról, hogy a tagság kívánságának megfelelően feloszlassák-e a pártot - jelentette Bedő Iván 20 éve az egységesülés felé szaladó Berlinből.

hvg.hu Napi merítés

Történelmi infláció, Mocsok Ede és a reformkenyér

Német egység címmel elindult a HVG újságírójának új blogja. Bedő Iván - egykori berlini rádiótudósító - feleleveníti egy kivételes másfél év történéseit, a német egyesülés 20 évvel ezelőtti hétköznapjait. Német történelem, magyar szemmel: korabeli tudósítások reményekről, tévedésekről, furcsaságokról.

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

Floridai luxuslakásokat vett Balásy Gyula és felesége

Több mint 16 ezer gyermekekről készült pornófelvételt találtak egy balatonfüredi férfinál

Több mint 16 ezer gyermekekről készült pornófelvételt találtak egy balatonfüredi férfinál

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

Beláthatatlan válsághoz vezethet egy túl szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit