„Az emberek ezt szerették volna, tehát így választottak, ezt tudomásul kell venni a demokráciában” – válaszolta ma reggel a köztelevízióban kedvesen mosolyogva Szalai Annamária Krizsó Szilviának arra a felvetésére, hogy a függetlennek mondott média testület élére a miniszterelnök javaslatára és a kétharmados kormánytöbbség támogatásával minden bizonnyal ő kerül majd. Az emberek akaratára való állandó hivatkozás kommunikációs fogásnak egyelőre megfelel, arra azonban nagyon vigyáznia kell a Fidesznek, hogy legalább saját magát ne csapja be vele. A 2010-es választás valóban példátlan felhatalmazást adott a győztesnek. A közel 53 százaléknyi támogatás a választási rendszer aránytalanságai miatt a kétharmadosnál is nagyobb parlamenti mandátumarányt eredményezett, aminek következtében a Fidesz – még pontosabban a párt vezetője - szinte teljesen szabad kezet kapott arra, hogy a következő négy évben intézményeket alakítson át, politikai pozíciókat foglaljon el és megvalósítsa szakpolitikai szándékait. Arra már akadt példa a magyar politikában, hogy egy koalíciónak ehhez mérhető többsége volt, de arra még nem, hogy ez a politikai bázis szinte egyetlen központból, egyetlen politikus akarata által legyen mozgatható. Horn Gyulának meg kellett küzdenie a miniszterelnököt folyamatosan korlátozni kívánó koalíciós partnerével, sőt, időnként saját pártjával is, Orbán Viktor esetében ilyesmiről egyelőre nem beszélhetünk - véli a politológus. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor blogján.
Török Gábor: tényleg ezt akarták az emberek?
"Az emberek ezt szerették volna, tehát így választottak, ezt tudomásul kell venni a demokráciában" - válaszolta ma reggel a köztelevízióban kedvesen mosolyogva Szalai Annamária Krizsó Szilviának - olvasható Török Gábor blogján.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Charles Leclerc belekavart a McLarenek időmérőjébe
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Hamilton a pocsék időmérője után: A csapatnak a versenyzőt kellene lecserélnie
Egy fotó alapján tűz volt a Mol százhalombattai olajfinomítójában
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.