szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ahogy várható volt, a kampányhelyzet elmúltával szinte egy csapásra láthatóvá váltak a pártokon belüli törésvonalak - írja Török Gábor politológus.

Az egyik lap egyenesen Fellegi-Matolcsy harcról számol be, s ha valaki nézte tegnap a köztévé esti politikai műsorát, az meglepve tapasztalhatta, hogy a miniszterelnök szóvivője váratlanul milyen határozott és kemény kérdéseket kapott az üggyel kapcsolatban. Az MSZP-nél viszont már igazán kérdezni sem kell, a felek mondják maguktól is: Szili Katalin kilépett a pártból, Gyurcsány Ferenc pedig láthatóan begyújtotta a rakétákat. Nagy átrendeződések előtt állunk? Összehasonlíthatatlan dolgokkal állunk szemben, mindössze az időzítés magyarázata azonos, de a tét és a súly egészen más - írja Török Gábor.

A kormányoldalon nem a pártról, a párt irányításáról szól a küzdelem, hiszen jelenleg nincs senki abban a helyzetben, hogy ezt a kérdést reálisan felvethetné. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy az egyaránt a kormányfő-pártelnök kegyeit kereső, tőle függő és vele szorosan együttműködő gazdasági-politikai érdekcsoportok küzdenek a színfalak mögött - olvasható a bejegyzésben. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor politológus blogján.
hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a Fidesz ellen fordulhatnak-e saját mondatai?

Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédében köszönetet mondott a bölcs és kitartó magyar választópolgároknak, akik „nem gondolják, hogy egy csapásra minden jóra fordulhat Magyarországon”. Az utóbbi napokban a politikus hozzálátott a választói várakozások hűtéséhez, miközben előzőleg "kisebbfajta csodát" helyezett kilátásba - olvasható Török Gábor blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: hitelvesztes lesz-e a Fidesz?

Néhányan kárörvendve várják, mások rettegnek tőle, megint mások unottan legyintenek, mondván, ez bizony elkerülhetetlen. Hogy miről van szó? Arról, hogy vajon mikor érkezik meg Orbán Viktor (és politikája) Balatonőszödre - írja Török Gábor politológus a blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: csak Miskolc és Szeged nem lesz a Fideszé?

A Fidesz esélyes lehet arra, hogy szinte egypártrendszert hozzon létre az önkormányzatokban, ami politikai értelemben eddig nem tapasztalt helyzetet teremthet. Budapest egy-két kerületén kívül a nagyvárosokat figyelve talán csak Miskolc és Szeged polgármesteri versenye látszik kétesélyesnek - olvasható Török Gábor blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: visszaemlékezés a tévéostromra

2006 őszén, amikor a rendőrök elhagyták az MTV épületét, a bent tartózkodók úgy érezték, hogy cserben hagyták őket. Török Gábor politológus az események idején az MTV székházában tartózkodott, így blogján visszaemlékezik az akkor történtekre.

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol