szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azzal, hogy sosem húztuk meg a vonalat jó és rossz, ellenálló és káder között, elvesztettük annak a lehetőségét is, hogy igazi hőseink legyenek - olvasható a Véleményvezér blogon.

Az elmúlt hetekben ismét közéleti témává vált a pártállami múlt: a legtöbbet azzal foglalkoztak, miszerint Heltai Péter magyar rendszerellenes értelmiségiekről írt jelentéseket a ’80-as években Kolozsvárott. A Véleményvezér blog írói szerint az sem lenne elég, ha egyszer megvalósulna az ügynöklisták teljes nyilvánosságra hozatala, ugyanis nemcsak a jogszabályokban és az irattárakban, de a fejekben is valahogyan rendet kellene tenni. A blog legfrissebb bejegyzése azokat a dolgokat mutatja be, amelyekkel Magyarországon nem szeretnek foglalkozni, az érem másik oldalát. A bejegyzést elolvashatja a Véleményvezér blogon.
hvg.hu Napi merítés

A multik visszavágnak a Fidesznek?

"Ha ők így, akkor mi is így" - ne csodálkozzunk, ha a megsarcolt cégek pontosan úgy fognak viselkedni az állammal és a fogyasztókkal szemben, ahogy az állam most velük. Ennek senki nem fog örülni - olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

Bukni fog-e a Fidesz-kormány?

Ha a bejelentett nyugdíjintézkedések megvalósulnak, akkor Matolcsy György magán-nyugíjpénztári bejelentésének napjára úgy fogunk visszaemlékezni, mint a Fidesz-kormány bukásának dátumára - olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

Orbánnak ki mondja el a rossz hírt?

A gazdaságpolitikához egy kicsit is konyító állami intézmények kikapcsolásával nem marad más hátra, mint hogy Orbán egyedül Matolcsyékra hagyatkozzon. Nem veszélyes ez?

hvg.hu Napi merítés

Mi a baj Matolcsyval?

Miért minősített le két fokozattal a Moody's? Mi a baja a Financial Times-nak Matolcsy Györggyel? Miért kritizálják üzleti lapok a magyar gazdaságpolitikát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Véleményvezér blog.

Rég volt ilyen: nagyot esik a dízel és a benzin ára

Rég volt ilyen: nagyot esik a dízel és a benzin ára

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány