szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor nyilatkozata szerint ebben az évtizedben nem reális cél bevezetni Magyarországon az eurót. De miért nem? - tett fel a kérdést a Nívó blog szerkesztője.

A párhuzamos ígéreteik szerint az államháztartási hiányt már ettől az évtől kezdve tartósan 3 százalék alatt kívánják tartani, az államadósságot csökkenő pályára állítják, már idén jelentősen csökkentve az összegét. A maastrichti kritériumok közül tehát kettőt már jóval előbb teljesíteni fogunk. A jegybanki alapkamat szintjét kritizáló kormányzati nyilatkozatok, valamint a Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának átalakítása, feltöltése kormányközeli tagokkal is azt sejteti, hogy a kamatszintek mérséklésére törekednek, tehát ez az eurókritérium is hamarabb teljesíthetőnek látszik. Ha azonban az összes kritériumot teljesítjük, és erre önszántából vállalkozik az ország, tehát a betartásuk semmiben nem akadályozza a gazdaságpolitikát, akkor nem nagyon lehet látni az értelmét a halogatásnak. De mi miatt nem akar a kormány a közeljövőben eurót?

A Nívó blog szerkesztőjének véleményét elolvashatja a blog legfrissebb bejegyzésében.

MTI Gazdaság

Orbán: ellentétes érdekek mozgatják a forintot

A kormányfő szerint az euró bevezetése nem reális cél Magyarország számára ebben az évtizedben. Orbán Viktor - akivel a Wall Street Journal és a Dow Jones közösen készített interjút - közölte, hogy kormánya februárban olyan intézkedéssorozatot jelent be, amely csökkenti a nyugdíjkiadásokat, a munkanélküliek támogatását és a gyógyszerek állami támogatását.

Megazilla 2.0: 7,3 literes 1000 lóerős új benzinpusztító a Fordtól

Megazilla 2.0: 7,3 literes 1000 lóerős új benzinpusztító a Fordtól

Épített egy Batmobilt a Renault, de ez sokkal komolyabb, mint egy filmes autó

Épített egy Batmobilt a Renault, de ez sokkal komolyabb, mint egy filmes autó

Majka klipje alapján jósol kormányváltást egy külföldi youtuber

Majka klipje alapján jósol kormányváltást egy külföldi youtuber

Véget érhet a háború, ha Ukrajna katonai, vagy ha Oroszország gazdasági vereséget szenved – Trump lehet az igazságosztó

Véget érhet a háború, ha Ukrajna katonai, vagy ha Oroszország gazdasági vereséget szenved – Trump lehet az igazságosztó