szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Évek óta nem sikerült lezárni a magyar rendőrség vezetőinek azt a szakmai vitát, hogy rendszeresítsenek-e kerékpáros alakulatokat a testületben.

Ettől függetlenül persze fel-feltűnnek bringás rendőrök, például nyáron a Balatonon, de látszik rajtuk, hogy a vezetőség úgy igazából még nem döntött arról, szükség van-e valójában rájuk. Én természetesen nagyon drukkolnék a biciklis rendőrség elterjedésének, hiszen hatékony, polgárbarát, költségtakarékos és környezetbarát rendfenntartást és szubjektív biztonságérzet-javítást eredményeznének.

De ettől függetlenül egyetért lehet érteni azokkal is, akik szerint lehet kifejezetten tekintélyromboló is a pedálozó rendőrök látványa. Nyilván pont ezért kellene végre eldönteni, hogy hivatalosan is legyenek-e, kapjanak-e komoly szerepet - és ezután ki lehetne találni a megjelenésüket, felszerelésüket. A teljes bejegyzést elolvashatja a No emisszio blogon.

„Repülni fogtok, kutyák! Meg fogtok dögleni” – robbantással fenyegetőzőtt egy tatai férfi

„Repülni fogtok, kutyák! Meg fogtok dögleni” – robbantással fenyegetőzőtt egy tatai férfi

Kína szerint Trump játszmát űz a vámokkal, ezért nem érdemes foglalkozni velük

Kína szerint Trump játszmát űz a vámokkal, ezért nem érdemes foglalkozni velük

Ott a pisztoly az asztalon, ki süti el először? Balás Péter Trump vámháborújáról

Ott a pisztoly az asztalon, ki süti el először? Balás Péter Trump vámháborújáról

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb