szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Két órán át csecsemősírástól hangos, magára hagyott babakocsit láthattak a Deák tér egyik zebrájánál az arra sétálók. Ezer emberből hat segített volna neki - olvasható a btl.hu-n.

A szemmel láthatólag is őrizetlenül hagyott kocsi mellett megközelítőleg ezer ember haladt el a 2 óra leforgása alatt. Bár többségük realizálta, hogy valami baj van, hiszen megálltak, vissza-visszanéztek, körbejárták a lefedett babakocsit, mindössze hat alkalommal emelték fel a kocsi ponyváját, hogy megnézzék, tudnak-e segíteni - olvasható a btl.hu oldalon.

Olyan is volt, aki a telefonján beszélt éppen, mikor észrevetette a babakocsit, de a reakciója csupán annyi volt, hogy „Ezt nem hiszem, valaki itt hagyott egy babakocsit, és sír benne egy gyerek”, majd továbbment.

Az UNICEF az ezen akció alatt készített felvétellel igyekszik felhívni a figyelmet a „Gyerek, de joggal” kampányára, amelynek keretén belül a Gyerekjogi Egyezményt igyekszik népszerűsíteni. A teljes cikk itt olvasható.

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon