szerző:
hvg.hu

A 69 kg-os Balog Vilmos az athéni olimpia ökölvívótornáján nem jutott be a negyeddöntőbe.

A magyar bokszoló az első fordulóban erőnyerőként nem lépett ringbe, első és egyben utolsó fellépésén pedig 33-24-re kapott ki a kolumbiai Juan Camilo Novoa Aguinagától.



Az első menet kiegyenlített csatát hozott. Eleinte a magyar, majd a dél-amerikai bokszoló vezetett kis különbséggel. Aztán a következő két perc elejét nagy iramban kezdő Novoa Aguinaga elhúzott (9-5), és ezt a különbséget tartotta a szünetig. A harmadik felvonásban már egyértelmű volt az ütéskombinációkban remeklő rivális fölénye, már 25-15 is volt az állás. Balognak hajráznia kellett, és egy pillanatra sem adta fel. Felzárkózott (27-23), azonban ez túl sok erőt vett ki belőle. A végére elfáradt, amit a kolumbiai kihasznált.



(MTI)
Ragályi Elemér: „A goebbelsi propaganda mintájára zajlik ez”

Ragályi Elemér: „A goebbelsi propaganda mintájára zajlik ez”

Kellemetlen meglepetést hozott a nyuszi a Tojásszövetségnek

Kellemetlen meglepetést hozott a nyuszi a Tojásszövetségnek

CD-lemezeken szállították le a Trumpot vizsgáló jelentést, és nem véletlenül

CD-lemezeken szállították le a Trumpot vizsgáló jelentést, és nem véletlenül

Több mint 2,1 milliárd forinttal tartozik a NAV-nak egy budapesti húsos cég

Több mint 2,1 milliárd forinttal tartozik a NAV-nak egy budapesti húsos cég

„A kórház a lehető legolcsóbb forrásból nem steril holmit szereztet be”

„A kórház a lehető legolcsóbb forrásból nem steril holmit szereztet be”

Körmönfont hazugság terjed Orbánról és a Notre-Dame kapcsolatáról a neten

Körmönfont hazugság terjed Orbánról és a Notre-Dame kapcsolatáról a neten