Szégyen az apatest? Ugyan már, a világ legjobb sportolóinak is sörhasa van
Egyikük ráadásul elképesztő rekorddöntésre készül.
A 2010-es évek közepén az úgynevezett apatest népszerűsége szárnyalt egy amerikai diáklány mindenkit meghökkentő írásának köszönhetően, az Instagram és a Facebook korában viszont inkább érezheti magát gáznak és semmirekellőnek az, akinek van egy kis pocakja 25-35 éves korában. Legalábbis sokan ezt gondolják. Önvallomás következik, az ülőmunka, a néha-néha befigyelő sörök és a hektikus mozgási szokásaim miatt én magam is ezt a tábort erősítem, de rá kellett jönnöm, nincs ebben semmi borzalmas, hiszen korunk legnagyobb sportolóinak legjobbjai is egy hajóban eveznek velem.
Történetünket egy, az interneten vírusként terjedő képpel indítjuk, amelyen Patrick Mahomes, az NFL egyik legjobb játékosa látható. Az öltöző közepén áll egy győztes meccs után, a csapattársai és a stábtagok gyűrűjében, fedetlen felsőtesttel és… sörhassal. Rosszak lennének a fények vagy nem jó szögből kapták le? Mahomes először ezek mögé az érvek mögé bújt, de nincs mit szépíteni ezen: a Földbolygó egyik legjobb atlétájának apateste van.
TRENDING: #Chiefs QB Patrick Mahomes trainer says Pat’s ‘DAD BOD’ is INTENTIONAL.
— MLFootball (@_MLFootball) September 27, 2024
“I think an #NFL QB should have at least 14% body fat… from a force absorption standpoint. You have to be able to take contact.”
“Not a lot of QBs in the Hall of Fame that have a six-pack”
🧐 pic.twitter.com/Lw5z52BQzJ
Azt gondolhatnánk, hogy ez a két dolog összeférhetetlen, különösen akkor, amikor a 40 éves Cristiano Ronaldo erőlködés nélkül villantja meg hasizmát és annak mind a hat kockáját a közösségi médiában. Sokáig a kidolgozott testű, alacsony testzsírszázalékkal rendelkező sportolókat tekintették „ideálisnak” az emberek, a pocakos társaikat pedig a lustaság és az igénytelenség szinonimáit társították, de ezeknek az időknek vége. Az apatesten nincs semmi szégyellnivaló profi sportolóként sem, sőt, a múlt és a jelen példái is azt bizonyítják, hogy sok esetben előnyt is jelenthet.
Tipikus egyetemi sztoriról van szó, Pearson ugyanis arra lett figyelmes barátnőivel együtt, hogy a Clemsonon minden srác ugyanúgy néz ki: mint egy volt sportoló, aki ugyan még néha elmegy az edzőterembe, de hétvégente sok sört iszik és simán megeszik nyolc szelet pizzát. Nem túlsúlyos, de nem is a kondiban agyongyúrt típus.
Annyira rápörögtek a témára, hogy még a csoportos beszélgetésüket is Dad Bod Squadnak nevezték el, majd Pearson megírta a cikket, ami gyakorlatilag az egész internetet bejárta, a kifejezés pedig még a szótárba is bekerült. Annyit azért nem árt itt még megjegyezni, hogy az apatest fogalom sokat torzult az elmúlt években, sokan a hatalmas pocakos, igénytelen férfiakkal társítják, pedig a valóságban távol áll ettől.
Puskás Öcsi, aki a pocakjával bármelyik védőt átverte
A labdarúgásra általánosságban igaz, hogy a nagy test nem feltétlen jelent előnyt, a történelem legjobbjai javarészt vékony felépítésű játékosok voltak, de ez sem aranyszabály, nálunk jobban pedig senki nem tudja, hogy nagy hassal is nagy karriert lehet befutni. A legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc ugyan soha nem volt nádszál alkat, de pályafutása elején nehéz lett volna azzal vádolni, hogy túlsúlyos. Erre erősítettek rá villámgyors vágtái is, ami miatt Száguldó Őrnagynak nevezték el a honvédos időkben. Köztudott volt róla, hogy nagyon szeretett enni, mindezzel addig nem is volt baj, amíg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nem tiltotta el 18 hónapra.
Az 1956-os forradalom kitörésekor a Budapest Honvéd egy Európa-kupa-mérkőzésen vendégszerepelt Spanyolországban, ahol 3–2-re kikapott az Athletic Bilbaótól, és a bizonytalan hazai helyzet miatt végül a csapat arra az elhatározásra jutott, nem utazik vissza Magyarországra, inkább elmegy egy, a hazai vezetés által nem engedélyezett dél-amerikai túrára. A januári visszatérés idejére a szovjet hadsereg már leverte a forradalmat, Puskás és a csapat néhány másik tagja mégis úgy döntöttek, hogy Bécsben maradnak, elkerülendő az országra váró megtorlást. Az emigráció miatt az MLSZ a FIFA-hoz fordult, amely eltiltással sújtotta a játékosokat, így Puskást is.
18 hónappal és 18 kiló súlyfelesleggel később Puskás ismét játékra jelentkezett, de sok kérője nem akadt a kiöregedőben lévő focistának. Hatalmas szerencséje volt, hogy a világ akkori legjobb klubjánál, a Real Madridnál dolgozott sportigazgatóként Östereicher Emil (aki korábban a Honvéd technikai igazgatója volt), és beajánlotta őt Santiago Bernabeunak. A klubelnök vonakodva, de belement az üzletbe: ha sikerül ledobnia a jelentős súlyfeleslegét, leszerződtetik. Puskás ugyan a hasától nem tudott teljesen megszabadulni, de játékával bizonyította, hogy erre talán nincs is szükség: 1960-tól kezdve ötször volt bajnok a Real Madriddal, ő maga pedig négyszer lett gólkirály, emellett három BEK-et, és egy spanyol kupát is nyert a királyi gárdával, a pocakjával pedig bármelyik védőt elküldte sóscukorért.
Aílton, akinek egyetlen balszerencséje, hogy brazilnak született
A pocakosok klubjához csatlakozott később Ronaldo Nazário is, akit a pluszkilók ellenére lehetetlen volt utolérni, de nem ő volt az egyetlen túlsúlyos, ám sikeres brazil focista. Sokan talán már nem emlékeznek Aílton Gonçalves da Silva nevére – nekem személy szerint a FIFA Manager 06-ból maradt meg –, de a 177 centi magas és 84 kilós játékost nem véletlenül becézte a német sajtó Gömbvillámnak: túlsúlya és lustasága ellenére megmagyarázhatatlanul gyors volt, a védők rémálma. Németországi karrierje ugyan nem indult fényesen, nem találta a közös hangot Felix Magath-tal, a Werder Bremen akkori vezetőedzőjével, aki kidobott pénznek tartotta Aílton leigazolását, de amikor Thomas Schaaf vette át a brémai együttes irányítását, a brazil csatár új erőre kapott.
A csúcsra a 2003/2004-es idényben ért fel, amikor bajnoki címet és német kupát nyert a Werderrel (Lisztes Krisztiánnal a csapatban), ő maga pedig gólkirály lett. Majdnem a világ összes válogatottjában bérelt helye lett volna a kezdőben, de pechére brazilnak született, Romárió, Ronaldo, Ronaldinho, Robinho és Adriano mögött pedig esélye sem volt labdába rúgni. Később felmerült, hogy játszhatna a német válogatottban, de Franz Beckenbauer megvétózta az ötletet, majd a katari labdarúgó-szövetség kereste fel. Aílton bele is ment az üzletbe, de a FIFA csak akkor engedélyezte volna a játékát, ha felmenői között van legalább egy katari származású ember, így végül soha nem lett belőle válogatott játékos.
The Big O, az NBA legsúlyosabb játékosa
Szemben a kontinensünkön hagyományos sportágakkal, a tengerentúlon sokkal nagyobb divatja van a nehéz, súlyos sportolóknak. Ha az NBA-ből kéne pocakos példával előállni, vélhetően tízből kilenc ember Shaquille O’Neal, esetleg Charles Barkley nevét mondaná, pedig van valaki, aki mindenkit felülmúl ebben a tekintetben. Oliver Miller, becenevén The Big O (azaz A nagy O) nem a kiemelkedő játéka miatt maradt emlékezetes az NBA-rajongók számára, bár kilenc szezont lehúzott a ligában, egy évnél tovább szinte sehol sem maradt meg. 206 centiméteres magasságával és 127 kilogrammos súlyával alacsony, ellenben jó játékosnak számított az egyetemen.
Nem is csoda hát, hogy viszonylag jó helyen kelt el az 1992-es drafton. Az első hely ugyan elvehetetlen volt a játékstílusában hozzá nagyon hasonló Shaquille O’Nealtől, de huszonkettedikként elvitte a Phoenix Suns. Nem ő volt a csapat legmeghatározóbb játékosa, de a rájátszásban nyújtott teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az idény végén döntőig menetelt a Suns, ahol végül vereséget szenvedett Michael Jordan Chicago Bullsszával szemben. A következő néhány évben hiába javultak Miller számai, ezzel párhuzamosan súlya is egyre gyarapodott, így előbb a Phoenix, majd a Detroit Pistons és a Toronto Raptors is túladott rajta. A Raptorsnál az tette be a kaput, amikor az egyik meccsen annyira összebalhézott Shawn Kemppel, hogy egy széket is megpróbált hozzávágni.
Néhány felejthető szezon után Európában és Kínában próbált szerencsét, majd 2003-ban visszatért még egy évre a Minnesota Timberwolveshoz, megragadni viszont már nem tudott a legjobbak között, 2010-ben pedig befejezte pályafutását. Legutoljára 2012-ben szerepelt a neve a hírekben, miután leütött valakit egy pisztollyal egy grillpartin, amiért öt év börtönt kapott, négy évre felfüggesztve. Története csalódást keltő véget ért, de elvehetetlen tőle, hogy a legmagasabb szintig jutott.
Phil, az Ironman
Zsinórban több mint 1000 meccsen lépett jégre az NHL-ben, de külsőre inkább hasonlít egy alkoholista hokiszurkolóra, mintsem egy sportemberre. A jégkorong fanatikusok bizonyára kitalálták már, hogy Phil Kesselről van szó, aki a csirke-rizs kombó és a fehérjeshake helyett sörrel, cukros üdítőkkel és nachosszal épített magának világklasszis testet. Fizikálisan mindig is rendkívül erős játékosnak számított, különösen nagy hangsúlyt fektetett a lábnapokra, de a töménytelen junkfood és az alkohol nem maradt nyomtalanul. A pályán viszont elpusztíthatatlan volt.
A Kessel család genetikája tanulmányért kiáltana, apját, idősebb Philt egy sérülés választotta el attól, hogy a Washington Redskins irányítója legyen, húga, Amanda viszont olimpiai bajnok lett 2018-ban az amerikai válogatottal, unokatestvére, David Moss pedig 501 NHL-meccsen szerepelt. Talán ezzel is magyarázható Phil elképesztő pályafutása, ami majdnem el sem kezdődött, 2006-os draftolását követően ugyanis hererákot diagnosztizáltak a 19 éves játékosnál. Mivel az orvosai hamar észlelték a bajt, gyors és hatásos kezelést kapott, így csupán egyetlen hónapot kellett kihagynia, a betegség azonban gyökeresen megváltoztatta életfelfogását.
Egy dolog számított neki, hogy játszhasson, a hokit körülvevő dolgok – így az egészséges táplálkozás – viszont cseppet sem érdekelték. A szenvedélyességének köszönhetően egészen elképesztő csúcsot állított fel, ő az NHL Ironman rekordere (az észak-amerikai ligákban azt a sorozatot nevezik így, amikor egy játékos megszakítás nélkül nagyon sok mérkőzésen lép pályára). Phil Kessel egészen pontosan 1064-szer ismételte meg ezt a bravúrt a világ egyik legkeményebb ligájában, hihetetlen sorozatát pedig még első gyermekének születése sem szakította meg.
2022. márciusában az Arizona Coyotes a Detroit Red Wings otthonában lépett pályára, Phil Kessel pedig egyetlen félperces cserét játszott csupán, majd lejött a jégről, és a csapat tulajdonosának, Alex Meruelónak a magángépével visszarepült Arizonába, hogy ott legyen a szülésnél. Háromszor nyert Stanley-kupát, 2014-ben olimpiai ezüstérmet – ráadásul a torna legjobb csatárának járó díjat is bezsebelte – és háromszor szerepelt az All-Star-gálán.
A rejtett képességek titkai
Oliver Miller példája persze kiugró eset, de a jelen kor legnagyobbjai közül ketten is megmutatták, az apatest nagyon is lehet előny az NBA-ben. Az egyikük Nikola Jokic, a Denver Nuggets szerb centere, akiről egészen szürreális történet kering draftolásának évéből. Tíz évet ugrunk vissza az időben, az akkor 19 éves center éppen a P3 képességfelmérő tesztjén vett részt, ahol minden idők legrosszabb súlypontemelkedését produkálva mindössze 17 hüvelyk magasra, azaz nagyjából 43 centire ugrott el a talajtól.
Az eredmény Jokic történetének részévé vállt, de ez a teszt sokkal fontosabb tulajdonságaira is rávilágított, amelyek arra predesztinálták, hogy a kiemelkedő játékos váljon belőle. A P3 felmérte a csípőabdukcióját – vagyis minden olyan mozdulatot, amikor a lábát a csípőjétől oldalirányba mozdítja el –, ami nagy hangsúlyt kap az irányváltásokkor. Olyan, sokszor alulértékelt tulajdonságait is tesztelték, mint, hogy milyen gyorsan képes megállni és milyen magasra tud ugrani egymás után kétszer. Jokic esetében leginkább nem az eredményei voltak árulkodók, hanem azoknak a játékosoknak a nevei, akikkel összehasonlították.
Igazán extra teljesítményt egyik mérésen sem produkált, de mindenhol bőven az átlag felett volt és alulról súrolta a klasszis teljesítményt. Igazi svájci bicska, aki minden poszton bevethető. Tíz évvel később ott tartunk, hogy ő az egyik legjobb kosárlabdázó, háromszor választották a liga legértékesebb játékosának, 2023-ban bajnoki címet nyert, hazájával pedig ezüstérmet a riói és bronzérmet a párizsi ötkarikás játékokon.
Az apatestű sportolók koronázatlan királya, Luka Doncic, aki az évszázad átigazolásának részeként került Los Angelesbe a napokban, szintén nem mutatott átlagon felüli teljesítményt a P3 felmérésén, volt azonban egy olyan mutató, amiben kiugróan jól teljesített. A teljes sebességgel végzett futásból elképesztő gyorsasággal tud megállni, ez az ő posztján pedig szupererővel ér fel. Mindezt bőven 100 kiló feletti súllyal, fizikai csoda!
„Nagy seggre van szükség ahhoz, hogy bivalyerős dobásaim legyenek”
Végül pedig kanyarodjunk vissza a történetünk kiindulópontját jelentő NFL-hez, ahol korábban a Manning család, most pedig Patrick Mahomes bizonyítja, hogy irányítóként hatalmas pluszt jelenthet az apatest. Amikor Mahomes általános iskolás volt, édesapja, idősebb Patrick elvitte őt Bobby Stroupe-hoz egy teljesítményfelmérésre. Stroupe mindenféle sportolóval dolgozott már, a gyerekektől kezdve egészen a profikig, de amikor Mahomest kezdte vizsgálni, érdekes dologra lett figyelmes. A kis Pat ugyan nem volt kifejezetten gyors, azonban több olyan alulértékelt gyakorlatban is remekelt, amelyben hangsúlyos volt az irányítók legjobb barátja, a törzsizomzat. Stroupe szerint az embereket becsapja a szemük:
A probléma az, ha ránézel, nem az jut eszedbe, hogy milyen nagy a csípőmobilitása vagy milyen erős a törzse, csak egy kis pocakot látsz.
Stroupe edzői pályája elején sokat dolgozott profi baseball-játékosokkal, akiknél úgy tapasztalta, hogy a megnövekedett testzsír és a nagyobb tömeg előnyt jelent a dobáserőben (Patrick Mahomes 188 centi magas és 102 kiló). Ezzel kapcsolatban CC Sabathia, a New York Yankeees Hírességek Csarnokába is beválasztott játékosa úgy nyilatkozott:
Én mindig mondtam, a tömeg adja az üzemanyagot a dobásokhoz. Nagy seggre van szükség ahhoz, hogy bivalyerős dobásaim legyenek.
A kutatások alátámasztják az elméletet. Néhány évvel ezelőtt Ben Brewster dobóedző, a Tread Athletics társalapítója tanulmányozta, hogyan változott az MLB játékosok testsúlya és a dobásaik sebessége az idők során. Statisztikái szerint 1994-ben egy átlagos dobójátékos nagyjából 87,5 kilót nyomott, 2010-ben viszont már 98,5-t, ez idő alatt pedig elképesztően sokat gyorsult a dobások sebessége. A dolog persze sokkal árnyaltabb ennél, a minél nagyobb testsúly nem egyenesen arányos azzal, hogy valaki erősebben dob, van viszont egy fontos pszichológiai tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni:
Az emberek általánosságban jobban érzik magukat 20 százalék körüli testzsírral, teljesen felesleges 10 százalékra leszálkásítani
– vélekedett Brewster.
Természetesen, mint minden más, ez is emberenként eltérő. Patrick Mahomes például 14 százalék testzsíron érzi magát komfortosan, úgyhogy egész évben arra törekszik, hogy ezt az értéket fenntartsa, mert így jönnek elő belőle azok a rejtett képességek, amelyek különlegessé teszik őt. Mahomes soha nem tartozott a leggyorsabb vagy a legerősebb lábú irányítók közé, de sokkal gyorsabban vált irányt vagy kanyarodik, mint ahogyan egyenesen fut, emellett kifejlett térérzékelésének köszönhetően mindig tudja, milyen tempóban kell mozognia a védőkhöz képest. A sporttudomány területén jártas Marcus Elliott, a P3 alapítója ezt a „mozgás szimfóniájának nevezi”, ami Mahomeson kívül kevés irányítóban van meg.
Azt azonban mindegyik sportoló esetén fontos kiemelni, hogy a köznyelvben apatestként ismert alkat csak akkor megengedhető, vagy hasznos, ha megfelelő kondícióval jár, ellenkező esetben rendkívül kontraproduktív. Gondoljunk csak a Santosba visszatérő Neymarra, akin ugyan első ránézésre nem látszik, de vélhetően borzalmas a kondija, nem véletlen, hogy már nem a régi fényében csillogott, lassú volt és körülményes, esett-kelt.
Patrick Mahomes és a Kansas City Chiefs magyar idő szerint hétfő hajnalban történelmet írhat, az NFL-ben ugyanis még sosem nyert egy csapat zsinórban három Super Bowlt. Ha a Chiefs legyőzi a Philadelphia Eaglest, Mahomes egy olyan rekordot dönt meg, ami még a legendás Tom Bradynek sem sikerült.