szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kínai párbajtőrcsapat már a negyeddöntőben búcsúztatta az athéni ezüstérmes magyar válogatottat. Kulcsár Győző szerint ezt a hazai csapatot nehéz lesz megfogni.

© MTI - Földi Imre
"Nem igazán szeretnék nyilatkozni, sok indulat van bennem, és talán valami olyat mondanék, amit magam is megbánnék. Mentális probléma az egész" - mondta a vesztes összecsapás után a csapatban kétszeres olimpiai ezüstérmes Kovács Iván.

"Az történt, hogy egy kiélezett mérkőzésen nyert az ellenfél. A baj az, vagy nem baj, hogy ezek közül a gyerekek közül néhány már Barcelonában és Atlantában is ott volt. Ha a fizikai erő, akarat, rutin, tudás megvan az fontos dolog, de egy idő után kiégnek, kopnak, elhasználódnak, főleg az idegrendszer terhelődik meg, a szellemi frissesség tűnik el" - kezdte értékelését Kulcsár Győző szövetségi kapitány. "Nem belefáradt emberek voltak a páston, de ennyi verseny és eredmény után más már nem hiányzik nekik, csak egy olimpiai bajnoki cím. Ezüst itt, bronz ott nem nagyon érdekli őket. Ez a teher, hogy valószínűleg az itteni az utolsó lövésük, talán bénítóan hathatott az egész teljesítményükre. Erre futotta."

Az összeállítást illetően azt mondta, nem lehet előre tudni, ki hogy fog vívni. "A baj az, ami egy külön disznóság, hogy van egy vívószövetségi versenyszabályzat, ami mindenhol használatos, de az olimpiára kitalálták, hogy itt cserélni nem lehet. Csak csalással lehet cserélni. Csal a versenyző, a versenybíró, csal a szövetségi kapitány, mindenki csal. Csak úgy lehet cserélni, ha valaki megsérül, vagy egyszer a mérkőzés előtt, és aztán már soha többet" - tette hozzá, majd arra a felvetésre, hogy akkor ugye sérülést kell imitálni, azt válaszolta, hogy "erről van szó".

"Ezt az összes szereplő tudja és behunyja a szemét" - fűzte hozzá. "Azt pedig előre megmondani, hogy ez ellen a kínai csapat ellen ki fog jól vívni, nem egy egyszerű ügy."


További olimpiai híreink
Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

A társulat tiltakozása ellenére Zalán Jánost nevezték ki a Kolibri Színház élére

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni