A tizennégy éves pakisztáni fiú úgy került a kutatók látóterébe, hogy gyakran szorult orvosi kezelésre olyan sérülések miatt, amelyek nem okoztak neki fájdalmat. Az utcákon produkálta rendszeresen magát azzal, hogy kést szurkált a karjaiba, tüzes széndarabokon járt. Végül úgy halt meg, hogy leesett egy háztetőről. Az ő esetét így nem is tudták tanulmányozni, viszont több szerencsével jártak családja másik hat tagjával, akik hasonló "fogyatékkal" élnek - írta az El País című spanyol napilap.
 
A fájdalomérzet hiánya viszonylag ritka elváltozás. Az első orvosi feljegyzés róla 1932-ből származik. Terápiában előnyt jelent,  de sok veszélyt is hordoz magában, mert a fájdalom jelzi az emberi szervezetben jelentkező rendellenességet, betegséget, sérüléseket, amelyeket gyógyítani kell.
 
A pakisztáni család vizsgálata során a kutató csoport megtalálta a hibás gént, és rájött, hogy ez gyártja az úgynevezett nátrium-csatornát, amely szabályozza azokat a neuronokat, amelyeknek szerepük van a fájdalomérzet továbbításában.
 
A kutatók feltételezik, hogy ha sikerül megfelelő módot találni arra, hogy az illető gént tetszés szerint "ki, illetve bekapcsolják", az a ma használatos gyógyszereknél jóval kevesebb mellékhatással járó megoldást biztosít a fájdalom enyhítésére, vagy csillapítására.
 
A pakisztáni "fakírcsalád" tagjainak teste egyébként egyáltalán nem érzéketlen, érzi a meleget, a hideget is, csupán a fájdalmat nem ismeri születésük óta.