Számos vezető még ma is úgy hiszi, hogy aki fél (a főnökeitől vagy a rossz teljesítmény következményeitől), keményen fog dolgozni, hogy elkerülje a kellemetlen következményeket, és a dolgok így mennek a jó irányba. Pedig ez közel sincs így. Szerkesztett részlet Amy C. Edmondson Pszichológiai biztonság a munkahelyen című könyvéből.
A félelem egykor talán szerepet játszott a gyárak futószalagjai mellett vagy a mezőgazdaságban, a földeken dolgozók motiválásában, hiszen ezekben a munkakörökben az egyéni gyorsaságot és pontosságot értékelték az ismétlődő feladatok elvégzésében. Legtöbbünk találkozott már a félelem hatalmával visszaélő gonosz főnök alakjával, és ez az élmény minden bizonnyal belénk égett.
Szomorú, hogy számos vezető – akár tudatosan, akár nem – még mindig úgy hiszi: a félelem ereje motivál. Feltételezik, hogy aki fél (a főnökeitől vagy a rossz teljesítmény következményeitől), keményen fog dolgozni, hogy elkerülje a kellemetlen következményeket, és a dolgok így mennek a jó irányba.
Ennek esetleg akkor lehet értelme, ha egészen egyszerű munkáról van szó, és nem valószínű, hogy a munkavállaló bármiféle problémába ütközne, vagy fejlesztést, módosítást javasolna. Azoknak a munkaköröknek az esetében azonban, ahol a siker érdekében tanulásra vagy együttműködésre van szükség, a félelem nem hatékony motiváló eszköz.
Az agykutatás bőséges példával szolgál arra, hogy a félelem gátolja a tanulást és az együttműködést. Ivan Pavlov, a viselkedéstudomány 20. század eleji kutatója, aki többtucatnyi kutyával dolgozott a laboratóriumában, megállapította, hogy a viselkedési feladatok végrehajtásának megtanulására való képességüket gátolta az 1924-ben átélt leningrádi árvíz, amely megrémisztette őket. A laboratórium dolgozói, akik beúsztak az állatokért, hogy megmentsék őket, arról számoltak be, hogy a ketreceket teljesen ellepte a víz, és csupán a kutyák orra látszott ki.
Azóta a neurológusok felfedezték, hogy a félelem az amigdalát, azaz az agynak azt a részét aktiválja, amely a fenyegető veszélyek felismeréséért felelős. Ha egy fontos előadás előtt éreztük már, hogy kalapál a szívünk és izzad a tenyerünk, azt az amigdalánk automatikus reakciója okozta.
A félelem gátolja a tanulást. Az idegtudományi kutatások bebizonyították, hogy a félelem (szorongás) fiziológiai erőforrásokat emészt fel, elvonva őket az agy azon részeitől, amelyek a munkamemóriát irányítják, illetve feldolgozzák az új információt. Ez korlátozza az analitikus gondolkodást, csökkenti a kreatív felismerés és a problémamegoldás hatékonyságát. Ezért olyan nehéz a legtöbbet kihozni önmagunkból, amikor félünk.
Az, hogy mennyire érzi magát valaki pszichológiai biztonságban, éppen ezért erőteljesen befolyásolja a hajlandóságot bizonyos viselkedésformák, például az információmegosztás, a segítségkérés és a kísérletezés megtanulására. Ez pedig kihat a dolgozói elégedettségre is. A hierarchia – pontosabban a rosszul kezelt hierarchia által keltett félelem – csökkenti a pszichológiai biztonságot.
A kutatások szerint az alacsonyabb szinten lévő csapattagok általában kevésbé érzik magukat biztonságban, mint a magasabb státuszúak. A kutatások arra is rávilágítottak, hogy folyamatosan értékeljük relatív helyzetünket, figyelemmel kísérjük, hogyan fordulunk szembe másokkal, és ezt is többnyire tudattalanul tesszük. A hierarchián belül alacsonyabb státuszúak ráadásul a magasabb helyzetűek jelenlétében stresszt tapasztalnak.
A pszichológiai biztonság azt jelenti, hogy az emberek hisznek abban, hogy az interperszonális kockázat vállalásának, például a segítségkérésnek vagy a hibabeismerésnek sem hivatalos, sem informális következményei nem lesznek büntető jellegűek.
A pszichológiai biztonságot nyújtó környezetben az emberek úgy hiszik, hogy ha hibáznak vagy segítséget kérnek, nem kapnak negatív reakciókat. Ehelyett az őszinteség nemcsak elfogadott, hanem egyenesen elvárt.
A pszichológiai biztonság akkor van jelen, ha az emberek úgy érzik, munkahelyük olyan környezetet nyújt, ahol meg- vagy felszólalhatnak, ötletekkel állhatnak elő, és kérdezhetnek anélkül, hogy attól kellene félniük, megbüntetik vagy megszégyenítik őket.
Olyan hely ez, ahol szívesen fogadják az új gondolatokat, és építenek rájuk? Vagy kivesézik és nevetségessé teszik őket? Vajon a kollégáink megszégyenítenek vagy megbüntetnek minket, amiért más nézőpontot képviselünk? Rosszabb véleménnyel lesznek rólunk, ha beismerjük: nem értünk valamit?
A fenti cikk Amy C. Edmondson Pszichológiai biztonság a munkahelyen című könyvének szerkesztett részlete. A kötetben a szerző – aki 20 éve tanulmányozza a pszichológiai biztonság és a szervezeti tanulás témáját – példákon át szemlélteti a kreativitást és a fejlődést megalapozó pszichológiai biztonság szerepét. A könyv magyar megjelenését a Mindwell Pszichológiai Központ támogatta.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
