Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Muszáj a lakosság minél nagyobb hányadát beoltani, különben előfordulhat, hogy 1-1,5 millió ember lesz egyszerre beteg - jelentette ki Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet (OALI) főigazgatója Az új influenza szakmai és gyakorlati ismeretei című konferencia után.
Balogh Sándor elmondta: muszáj a lakosság minél nagyobb hányadát beoltani, különben előfordulhat, hogy 1-1,5 millió ember lesz egyszerre beteg. ”Ezt kell megelőzni” - jelentette ki Balogh Sándor.
Hozzátette: a nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a lakosság 50-70 százalékának beoltásával a ”védtelenek” sem fertőződnek meg. Ez persze nagy feladat, hiszen míg a hagyományos influenzavírus ellen szezononként valamivel több mint 1 millióan oltatták be magukat Magyarországon, addig most ennek háromszorosára lenne szükség.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.