Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Fidesz szerint érthetetlen, hogy az elmúlt 20 év fővárosi szocialista és liberális vezetése hogy hagyta ilyen állapotban az egészségügyet.
A Fidesz-KDNP szerint a szocialista pártnak 20 éve volt megvalósítani saját egészségügyi programját, hiszen 2010 szeptemberéig többségük volt a Fővárosi Közgyűlésben. Németh Zoltán, a párt fővárosi frakcióvezetője Horváth Csaba keddi sajtótájékoztatójára reagálva az MT-nek azt mondta: érthetetlen, hogy a korábbi városvezetés miként hagyhatta ilyen állapotban az ágazatot.
Németh Zoltán úgy fogalmazott: Horváth Csaba annyiban van otthon az egészségügyben, hogy vélhetően ő is volt már beteg. "Joggal vetődik fel a kérdés, hogy most biztos jól van?" - tette hozzá. A fideszes politikus szerint érthetetlen, hogy az elmúlt 20 év fővárosi szocialista és liberális vezetése hogy hagyta ilyen állapotban az egészségügyet. Mint fogalmazott, ha "olyan remek koncepciójuk volt, akkor miért nem valósították meg, hiszen egészen 2010 szeptemberéig mindig többségük volt a Fővárosi Közgyűlésben".
Horváth Csaba, a szocialista párt fővárosi elnöke kedden kijelentette: azt várja a főváros vezetőitől és a fideszes kerületi polgármesterektől, hogy akadályozzák meg a kórházbezárásokat. Mint mondta, az elmúlt hetekben, hónapokban több egészségügyi koncepció jelent meg a kormányzat részéről, egy másfél hete kiszivárgott, "nem valódinak titulált" javaslat pedig a politikus értelmezése szerint a fővárosi kórházak felének bezárását jelentené. Az MSZP-s politikus felszólította a városvezetést, hogy fejezze be a kórházigazgatók leváltását, a fővárosi egészségügy szétverését, és a polgárokat szolgálja.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.