Felújítják a váci kórház épületének több mint a felét

Szeptember elején indul a váci Jávorszky Ödön Kórház rekonstrukciójának negyedik üteme. Körülbelül 2,2 milliárd forintból az épület több mint a fele megújul.

  • MTI MTI
Felújítják a váci kórház épületének több mint a felét

Vogel István projektmenedzser elmondta, hogy a várhatóan szeptember 2-án, pénteken kezdődő és március végéig lezáruló munkálatokat a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező, a Magyar Építő Zrt. vezényli le. A következő hónapokban átépítik a kórház hátsó pavilonsorát - amelyben egyebek mellett az elme- és a rehabilitációs osztály működik -, modernizálják az épület északi szárnyát, valamint a patológiát és a bonctermet.

Teljesen új röntgenrészleget is kialakítanak a sürgősségi betegellátó traktusban, de az épületfelügyeleti rendszer korszerűsítésére is futja majd a részben uniós pénzből – tette hozzá.

A rekonstrukció negyedik ütemének összköltsége eléri a 2,2 milliárd forintot, az összeg 90 százalékát uniós pályázaton nyerte el a város, a fennmaradó részt önerőből finanszírozzák - mondta Vogel István. A munkálatok ideje alatt a kórházban a betegellátás az ígéretek szerint zavartalan lesz.

A váci egészségügyi intézmény többlépcsős rekonstrukciója 1998-ban kezdődött meg, a harmadik ütemet 2005-ben fejezték be. A szeptember elején induló negyedik ütemnek köszönhetően az épület területének több mint a fele újul meg, így a jövő év márciusára a teljes nagyberuházás lényegében véget ér - közölte a projektmenedzser.