szerző:
Medipress
Tetszett a cikk?

Jövőre számítógépről és iPhone-ról is letölthető lesz az alkalmazás, amely az agy tornáztatásával segít javítani a látást.

Az Ucansi nevű amerikai vállalat állítása szerint a GlassesOff alkalmazás főleg a középkorúak látását fogja javítani úgy, hogy szemük állapota olyan lesz, mint tíz évvel fiatalabb korukban, így sokkal ritkábban kell majd szemüveget hordaniuk.

A New Scientist című lapban megjelent írás szerint a GlassesOff szoftveren végzett kísérletek szinte ijesztő eredményeket mutattak: a szemtorna után az alanyok két sorral lejjebb is el tudták olvasni a vizsgálati táblán található betűket, és feleannyi idejükbe telt egy újságcikk elolvasása

A távollátás legyőzésére kifejlesztett alkalmazás először az okostelefonokról lesz letölthető jövőre, majd hamarosan asztali számítógépről is elérhetővé válik. Használóinak először egy szürke alapon fehér kört mutatnak, ezután a monitor különböző részein gyors egymásutánban képek villannak fel előttük. A képek egy része üres, más részükön Gábor-foltoknak nevezett homályos vonalak láthatóak. A feladat célja az, hogy kiválasszák ez utóbbiak közül azokat, amelyek a fehér kör helyére esnek. A játék tempója egyre gyorsul. „Az agyat használjuk szemüvegnek. Minden egyes változás az agyban történik” – idézte a Daily Mail Uri Polatot, az Ucansi cég egyik alapítóját.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Plázs

Miért van ennyi rövidlátó?

Most egy hónapon át mindenki ingyenesen kiderítheti, hogy minden rendben van-e a szemével. Ajánlott ez különösen azoknak, akik egész nap számítógép előtt ülnek. A napi többórás számítógép-használat rendkívül megterheli a szemet. Egy biztos, soha nem volt annyi rövidlátó, mint amennyivel manapság találkoznak a szemészek.