Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Hosszú betegség után szerdán elhunyt Robert Edwards Nobel-díjas brit tudós, a mesterséges megtermékenyítés úttörője, akinek kutatásai nyomán elindulhatott a lombikbébiprogram.
A tudós halálhírét a Cambridge-i Egyetem jelentette be közleményben. Edwards, aki az ötvenes években kezdett el foglalkozni a termékenység témájával, 2010-ben kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének kifejlesztéséért.
A tudós 1968-ban Patrick Steptoe-val dolgozta ki azt az eljárást, amellyel a testen kívül lehet megtermékenyíteni a petesejtet. A Cambridge-i Egyetemen 1972-ben kezdtek el embriókat visszaültetni terméketlen anyák méhébe. Számos terhesség azonban spontán abortusszal zárult, mint később rájöttek, a megfelelő hormonkezelés hiányosságai miatt. 1977-ben új eljárást próbáltak ki, amelyben nem alkalmaztak hormonkezelést, ehelyett a pontos időzítésre alapozták a módszert. A következő évben, július 25-én megszületett Louise Brown, az első lombikbébi.
Edwards alapította meg kollégájával az első termékenységi, IVF-klinikát is 1980-ban Cambridge-ben. A mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően 1978 óta több mint négymillió gyerek született világszerte ezzel a technikával.
A Nobel-díj-bizottság a díj odaítélésekor indoklásában kifejtette, hogy Edwards "eredményei lehetővé tették a terméketlenség kezelését, amely orvosi állapot az emberiség jelentős részét, az összes pár több mint 10 százalékát érinti világszerte".
A Cambridge-i Egyetem mély szomorúsággal tudatta Sir Robert Edwards halálhírét. Mint fogalmaztak, a tudós békésen, álmában hunyt el. "Munkássága világszerte óriási hatású volt" – méltatták a gyászjelentésben.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.