szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fertőző agyhártyagyulladás következtében meghalt egy gimnazista lány Vácon – erősítette meg az MTI információját a fővárosi és Pest megyei tiszti főorvos kedden. A középiskolában állítólag kisebb pánik alakult ki a haláleset miatt.

A lány, akit náthaszerű tünetekkel kezeltek szombat reggelre halt meg – közölte Homor Zsuzsanna. A mikrobiológiai vizsgálatok kiderítették, hogy halálát a fertőző agyhártyagyulladás kórokozója (Neisseria meningitidis) okozta. Az ÁNTSZ a betegség terjedésének megakadályozására az elhunyt környezetében elrendelte az ilyenkor szokásos intézkedéseket, aggodalomra nincs ok – mondta a tiszti főorvos.

Az MTI úgy tudja, hogy a 17 éves lány a váci Madách Imre Gimnáziumba járt, ezt sem a népegészségügyi szakigazgatási szerv, sem az intézmény igazgatója nem cáfolta. A középiskolában állítólag kisebb pánik alakult ki a haláleset miatt, de Horváth Edit megbízott igazgató sem diákjuk elvesztését, sem a gimnáziumban bevezetett óvintézkedéseket nem kívánta kommentálni.

Azt mondta, közölték vele, hogy csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ engedélyével nyilatkozhat.

Homor Zsuzsanna tiszti főorvos az eset előzményeiről azt közölte, múlt hét csütörtökön a lánynál náthaszerű tünetek jelentkeztek, majd péntek reggel belázasodott, ezért nem ment iskolába, a háziorvosához fordult. A megkezdett kezelés ellenére láza tovább emelkedett, hányt is, később a gyógyszerek hatására átmeneti javulás állt be, ennek ellenére szombat reggel otthonában, az ágyában holtan találták.

Mivel az elhunytnál felmerült a fertőző agyhártyagyulladás gyanúja, mikrobiológiai vizsgálatot végeztek, amely igazolta a betegség kórokozójának jelenlétét – közölte Homor Zsuzsanna. Hozzátette: a korábbi évek tapasztalatai alapján e betegség járványos formában nem fordult elő, és járvány most sincs sem Vácott, sem az érintett gimnáziumban.

Az ÁNTSZ intézkedésére a váci egészségügyi szakemberek megkezdték az ingyenesen hozzáférhető, speciális, a torokban, illetve orrban lévő baktériumok gyors elpusztítását szolgáló gyógyszer felírását a lánnyal szoros kapcsolatban állók számára, ezen kívül megkeresik azokat, akiknek szintén célszerű lenne antibiotikum szedése megelőző célzattal. Az iskolában elrendelték a fertőtlenítést is – közölte a tiszti főorvos.

Homor Zsuzsanna tájékoztatása szerint nincs ok az aggodalomra, mert ez a betegség csak nagyon szoros és (vagy) gyakori, ismételt érintkezés révén terjed, ráadásul a leginkább rászorultaknál már megtörtént az antibiotikumos kezelés.

A szakember szerint a cseppfertőzéssel terjedő baktérium csak igen rövid ideig életképes a szervezeten kívül, így a betegség nem olyan könnyen adható át, mint például a nátha, vagy az influenza. A fertőződés előfeltételei közé tartozik a beteg nyálcseppjeinek közvetlen átadása, vagy a beteggel zsúfolt körülmények közötti tartós együtt lakás, együtt alvás – tette hozzá a tiszti főorvos.

A fertőző agyhártyagyulladás megelőzésének egyik biztos és hatékony módja hosszú távon a védőoltás. A meningococcus négy csoportja ellen van vakcina, Magyarországon a jellemzően előforduló "C" típus ellen van oltóanyag.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!