szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összesen hétszázmillió forintból fejlesztik a Fertő-tó környékének kerékpárútjait, a költségeket az Új Széchenyi Terv keretéből fedezik.

A Nyugat-dunántúli Operatív Program keddi közleménye szerint a fejlesztést a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság által vezetett konzorcium valósítja meg.

Balf és Fertőrákos között az úttal párhuzamosan a szőlőterületek között új nyomvonalat építenek részben új bicikliút létesítésével, részben új, vegyes használatú kerékpárút és mezőgazdasági út kialakításával, részben pedig a meglévő út felújításával.

Fertődön felújítják a Kelemente-patak hídját és a meglévő bicikliutat, valamint kijelölik az utat Sarród, Fertőd, Fertőszéplak, Hegykő, Fertőhomok, Hidegség és Fertőrákos belterületén. Emellett több helyen pihenőhelyeket alakítanak ki a kerekezőknek.

Összesen 9,29 kilométernyi új kerékpárutat építenek, 4,36 kilométeren a meglévő szakaszt újítják fel, további 8,6 kilométeren pedig kijelölik az utat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!