Az étkezés évszázadokon keresztül a diplomácia egyik fontos eszköze volt, szimbolikus erővel bírt. "Egy közös étkezés az együttlét ősi formája" mondja Eva Barlösius, a hannoveri egyetem szociológiai intézetének professzora. Nincs még egy olyan közösség, ami oly módon kötne össze, mint egy asztaltársaság.

Az őseink még azért étkeztek együtt, mert az ételt megosztották egymás közt, hiszen nem tudott mindenki vadászni. Ma már nincs erre szükség. az emberek mégis összejönnek, ha enni akarnak: a család vacsorára, a barátok egy étteremben, kollégák a kantinban. Ez egyszerűen egy belső vágy. Az étel valahogy nem ízlik egyedül. A társaságot sem a tévé, sem a rádió, de még a Facebook sem tudja helyettesíteni. A közös étkezés pszichológiai, lelki igényünket elégíti ki, állítják táplálkozáskutatók.

MTI / Paul J. Richards

Miért üljünk együtt az asztalhoz?

Tanulmányok bizonyították, hogy a szülőkkel való étkezés a gyerekek testi és lelki jólétét erősítik. Azok a gyerekek, akik hetente legalább háromszor a családjukkal étkeznek, egészségesebben táplálkoznak, kevesebb a súlyproblémájuk, mint azoknak, akiknek ezt nélkülözni kell. És nemcsak a súlyfölöslegről van szó, hanem magatartászavarral is kevesebben küzdenek, állítják kanadai szakértők, akik huszonhatezer fiatalt vizsgáltak. Akiknél nem ült össze a család az asztalnál, visszahúzódóbbak és félénkek voltak, vagy éppen agresszívek és könnyen idegesek.

Béka nől a hasadba? – Olvassa el cikkünket a családi közös étkezések alatt elkövetett hibákról.

Manapság ha reggel végigmegy valaki egy általános iskola folyosóján, nassoló diákokat lát. Az egyikük pudingot kanalaz, a másikuk szájából Kojak-nyalóka lóg, van, aki egy egész tábla csokit tüntet el a becsengetésig, vagy egy zacskó chipset. Nyilván nem reggelizett együtt a család.

Pedig nemcsak az étel a lényeg, hanem ez együttlét maga. Az étkezőasztalnál a szülők sokkal könnyebben felismerik, ha gyermeküknek gondja van, és még időben cselekedni tudnak. A közös étkezés hiánya megfosztja a gyerekeket attól a fontos momentumtól, amikor a szülőktől biztatást vagy ötleteket kaphatnak.

Az otthon ízei

Természetesen, amit eszünk, az is befolyással van ránk, a jövőbeli életünkre. A közös családi ételek meghatározzák, mit fogunk szívesen enni egész életünkben, és mit kerülünk, hiszen az ízlés szociális tanulás eredménye. Sokszor nem azért eszünk valamit, mert ízlik, hanem mert gyerekkorunktól fogva azt ettük.

Hazánkban ezért orvosok, kutatók, táplálkozási szakemberek fogtak össze az Első 1000 nap elnevezésű programban egyebek mellett az elhízás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség megelőzéséért. Honlapjukon azt írják, hogy mindhárom betegség megelőzésében meghatározó jelentősége van annak, hogy hogyan táplálkozunk életünk első 1000 napjában, és a génállomány felelőssége kisebb jelentőségű a felnőttkori egészségi állapot szempontjából, mint azt korábban gondoltuk.

AFP / Kobal

Mindenki tudja, mit jelentenek az otthoni ízek. Például a nagyi meggyes piskótája vagy anyu húslevese. Ezer kilométerre is lehetünk az otthonunktól, mégis elfog ugyanaz az érzés, mint gyermekkorunkban a vacsoránál, ha a régi ételeket készítjük el. Különösen, ha betegen az ágyban fekszünk, hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy most tényleg csak anyu levese gyógyíthatna meg.

A gyermekkori ízekhez az emberek még akkor is hűek maradnak, ha felnőttként egy egészen más kultúrába kerülnek. Aki például falun nőtt fel, mindig is a tartalmas, fűszeres ételeket fog a legjobb étvággyal enni, állítják svájci táplálkozáskutatók.

A diéta kiközösít – a társaság hizlal?

Ha egy asztaltársaságban valaki önkéntesen diétázik, és ezért az étel felét a tányéron hagyja, kipiszkál bizonyos élelmiszereket, lekotorja a szószt a húsról, az nem csupán a szakácsot sérti meg, de el is határolja magát a többiektől. Aki egészségügyi okokból kényszerül bizonyos élelmiszerek kerülésére, továbbra is a társaság tagja marad, a szociológus Barlösius kutatásai szerint.

Egy koreai kísérletben kétszázötven diákot kértek fel, hogy néhány napig jegyezzék fel, mit és mennyit ettek. Egy részük közös albérletben lakott a barátaival, a másik részük pedig egyedül. Kiderült, az egyedül élők inkább csak nassoltak, ritkán készítettek maguknak meleg ételt (ha igen, akkor is inkább zacskós levest, fagyasztott ételt), kevesebb friss zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak, mint a társaságban étkezők.

AFP / Sergei Supinsky

Ám azt sem hallgatták el a kutatók, hogy a társaságban étkező diákok átlagosan napi négyszáz kalóriával többet vittek be. Az ember ugyanis átveszi a többiek étkezési tempóját, és így gyakran nem a saját hasunk, hanem az dönti el, befejezzük-e az evést, hogy asztaltársaink letették-e a villát. A következő ünnepi étkezésnél tehát figyeljünk a saját teltségérzetünkre is miközben az asztalszomszédunkat hallgatjuk!

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!