Pontosan 125 éve avatták fel a világ egyik leglátogatottabb turistalátványosságát, hiszen ha valaki Párizsban jár, garantáltan nem hagyja ki a franciák által már csak Öreg Hölgynek becézett Eiffel-tornyot. A hatalmas A-betűt, amely építésekor még a világ legmagasabb építményének számított, és az egyik legkorszerűbb épületként demonstrálta az egész világ előtt a francia építészet és ipar nagyságát.

A tetejére helyezett antennákkal együtt 324, azok nélkül 317 méter magas Eiffel-toronyban évent közel 7 millióan fordulnak meg, de még többen mennek csak a lábaihoz, hogy a borsos belépő árát megspórolva is gyönyörködhessenek a gigantikus és amúgy szinte teljesen haszontalan épületben.

Az 1889. március 31-én felavatott építmény ötlete öt évvel korábban fogant meg Gustave Eiffel építész tervezőirodájának mérnökeiben. Az első skiccet a toronyról még 1884-ben vetette papírra Maurice Koechlin: ezen már látható volt a torony végső formája, a híres A-alak, vagyis az egymás felé tartó ívek, amelyeket ekkor még több kereszthíd kötött össze. A tornyot a tervezők egyértelműen az 1889-es párizsi világkiállításra szánták, és egyetlen dolog motiválta őket: építeni egy "nagyon magas tornyot", ami legalább háromszáz méter.

Az ötlet a XIX. század végén nem Eiffeléket mozgatta meg egyedül, egy másik francia építész, Jules Bourdais a Párizs melletti Bois de Boulogne-ba akart felépíteni egy háromszáz méteres világítótornyot, ám az végül nem valósult meg. A toronynál Eiffel kimondottan a modern vasszerkezet lehetőségeinek kihasználására törekedett, de valójában ez sem volt újdonság: Párizsban ekkor már piacépületeknél, fedett passzázsoknál is használták a technikát, de maga az építész is tervezett már vasszerkezetes hidakat, egy akkoriban bravúrnak számító viaduktot, és a szintén a cége által jegyzett, vasszerkezetes technikai újításokat alkalmalmazó budapesti Nyugati pályaudvar is megnyílt már 1877-ben.

A korábbi középületek azonban mind rendelkeztek valamilyen funkcióval, a világkiállításra tervezett építmény pedig egyszerűen csak egy torony volt, amelynek felépítését ugyan megpróbálták tudományos, meteorológiai vagy távközlési célokkal megindokolni, de leginkább szimbolikus, illetve esztétikai szerepe volt. Eiffel maga a toronnyal Franciaország ipari erejét akarta megmutatni, valamint a mérnöki munka és a technikai fejlődés diadalát.

Egy gyárkémény, ami belerondít a városképbe

Az építmény gyárkéményekre emlékeztető formavilága azonban komoly felháborodást keltett, a korabeli vezető művészek kiáltványban tiltakoztak a felépítése ellen. A legfőbb ellenérv ellene az volt, hogy megbontja a XIX. században kialakított Párizs építészeti rendszerét, amely szerint az ipari területeket és a modern világot száműzték a külvárosokba. A tiltakozók úgy érezték, Eiffel tornya elcsúfítja az amúgy gótikus műemlékek és díszes paloták által uralt összképet, és "barbárságával" belerondít a Notre-Dame, a Sainte-Chapelle, vagy a Diadalív hangulatába. Miután viszont 1886-ban elfogadták az építmény terveit, a szerződést pedig úgy kötötték meg rá, hogy a világkiállítás után további húsz évig Eiffel irodája üzemeltetheti azt az építés költségeinek megtérítésére, az ellenzőknek bele kellett nyugodniuk, hogy a torony meg fog épülni, sőt ott is marad majd, és legalább húsz évig fogja "rontani" a párizsi panorámát.

A torony bőven meghaladta az első számítások költségeit: Eiffel eredetileg úgy kalkulált, hogy valamivel több, mint 3 millió frankba fog kerülni az építkezés, 4800 tonna vasra lesz szükség, és egy év alatt könnyedén felépítik. Bár az építkezés gyorsan és látványosan haladt, a torony végül két és félszer annyiba került, mind gondolták, 7300 tonna vasat építettek bele, és több mint két éven át épült.

Az Eiffel-torony viszont a világkiállítás alatt meghozta a várt sikert, már az első évében közel kétmillió látogatója volt, és szinte azonnal megindult a minitornyok gyártása, ami máig virágzó üzlet. Már a XIX. század végén rengeteg képeslap, fotó, csoki-, süti-, vagy gyertyatorony született, de a kulcstartóbiznisz is szinte azonnal beindult – ma egy euróért kínálják az aranyszínű utánzatokat csörgető utcai árusok a torony aljánál.

Egy új korszak szimbólumából reklámfelület

A hatalmas torony az építői szerint a kő korszakának végét jelentette, illetve a vas és acél korának eljövetelét. Ám a  XX. századtól valójában a beton dominált. A saját korában a modernizmust hirdető Eiffel-toronyra már néhány évtizeddel később is csak kis építészeti epizódként tekintettek, és a világkiállítás évének látogatói sikere után alig pár százezren nézték meg évente. Amikor 1900-ban Párizs ismét világkiállítást rendezett, már azt is felkínálták a pályázó építészeknek, hogy lebontsák, vagy átépítsék a Mars-mezőn éktelenkedő gigaépítményt, és bár születtek tervek, amik órával, szobrokkal, vagy köréépített emeletekkel egészítették volna ki a letisztult A-alakot, végül egyik sem valósult meg.

Az 1900-as évek elején a torony lebontása komolyan is felvetődött, a kor értelmisége viszont ekkor már mellette állt ki, a köztársaság és a haladás szimbólumának tekintve az építményt, valamint egyedisége mellett érvelve. Az Eiffel-torony tehát maradt, a drótnélküli távírás fejlődésével pedig végre értelme is lett létének – segítségével valósult meg az első tengerentúli drótnélküli beszélgetés, az első világháborúban pedig a repülőgépek irányításában is segédkezett. Ma 120 antenna van a tetején.

A huszas években ismét a modern művészet és építészet szimbólumaként jelent meg a torony, a Citroën autógyár pedig 11 éven át, 1925 és 1936 között gyakorlatilag reklámfelületként hasznosította: egy különleges kivilágítást kapott az építmény, amin a "Citroën" felirat, csillagok és szökőkút váltogatták egymást.

A második világháborúban – Franciaország 1940-es megszállása után – világhírűvé váltak azok a jelenetek, ahogy Hitler amúgy hajnali hatkor, a szinte teljesen üres Párizsban autózva megtekinti az Eiffel-tornyot is, amelyre a német megszállás alatt a "Németország minden fronton győz" ("Deutschland siegt auf allen Fronten") feliratot függesztették ki. A kancellár gondolkozott ugyan Párizs lerombolásán, de végül úgy döntött, inkább Berlint építteti át, hogy mellette a francia főváros végül egy porfészeknek tűnjön.

A legfőbb francia jelkép

Az Eiffel-torony látogatottsága a második világháború után kezdett el folyamatosan nőni: eleinte évi egymillió turista kereste fel, számuk pedig mára már majdnem eléri az átlag 7 milliót is. Felépítése óta több mint 250 millió ember volt a toronyban, és bár a kispénzű turisták 1973 óta szívesen mennek a 210 méter magas Montparnasse toronyba is, mondván az olcsóbb, és hasonlan jó a panoráma, a XIX. századi építmény továbbra is őrzi szimbolikus jelentőségét. Igaz, műemléki rangot csak 1964-ben kapott.

1987-ben egy közvélemény-kutatáson a franciák 25 százaléka mondta azt, hogy az Eiffel-torony szimbolizálja a leginkább Franciaországot, ezzel pedig a torony szerezte a legtöbb szavazatot a felmérésben. 2011-ben a Le Figaro hasonló kérdésére 56 százalék választotta a tornyot, mint országa legfőbb jelképét.

Párizs megkerülhetetlen turistalátványossága ráadásul a jeles alkalmakkor különböző díszkivilágítást is kap: volt már kék EU-s csillagokkal, piros a kínai új év alkalmából, vagy zöld a rögbi-világbajnokság tiszteletére. 2000 óta azonban a torony éjszakánként aranyszínű díszkivilágításban mutatja magát, 2003 óta pedig óránként öt percig még villog is, miközben folyamatosan világítótoronyként pásztázza a párizsi éjszakát. 125 évesen pedig természetesen önmagát ünnepli.