szerző:
hvg.hu

Szerdán hidegfronti hatás érvényesül, megterhelő lesz a humánmeteorológiai helyzet. Csökken a hő- és komfortérzet, idegesség is jelentkezhet.

Szerdán még a kedd este érkezett hidegfront fejti ki hatását, az arra érzékenyek panaszai egész nap erősek lehetnek. Amennyiben Ön is ebbe a csoportba tartozik, akkor görcsös fejfájást, illetve izomgörcsöket is tapasztalhat, az esetleges szívpanaszai szintén felerősödhetnek – figyelmeztet a Meteoklinika orvosmeteorológiai portál.

Napközben fokozza magnézium- és a folyadékbevitelt, illetve egy-két csésze borsmenta-citromfű keverékéből álló teával is segíthet állapotának javulásában. Erre a napra lehetőleg ne időzítsen sem fizikailag, sem szellemileg megterhelő tevékenységeket, ugyanis jelentősen romlik a teljesítőképesség.

A megterhelő élettani helyzetben nem csak akkor tapasztalhat kellemetlenségeket, ha frontérzékeny: elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben jelentkezhet ok nélküli idegesség, idegi feszültség, és a gyerekek is agresszívebbek, kezelhetetlenebbek lehetnek a megszokottnál. Párologtasson nyugtató levendula-illóolajat a lakásban, illetve este is jól jöhet egy lazító levendulás fürdő, ami még az elalvást is könnyebbé teheti.

Az erős szél miatt a szabadban erősen romlik a hőérzet, a keddi naphoz képest különösen nagy lesz a változás. Napközben is elkél a kiskabát, illetve a szélálló öltözet, ügyeljen arra, hogy kimelegedve ne menjen ki a szabad levegőre.

A változékony idő pozitív hatása, hogy kitisztul a levegő, ez mind a pollenekre, mind a légszennyező anyagokra igaz. Allergiásként sem kell panaszerősödésre készülnie, sőt, átmenetileg jelentősen mérséklődhetnek a tünetei. Az UV sugárzás szintje szintén jelentősen alacsonyabban alakul az előző napokhoz képest, így a leégés veszélye sem fogja fenyegetni.

A közlekedést eleinte többfelé, később inkább már csak keleten nehezítheti vizes, csúszós útburkolat. Azonban sok helyen erős, néhol olyakor viharos szél nehezíti a haladást, illetve az oldalszél is zavaró lehet, ezért a szokottnál korábban induljon útnak – javasolt lassabban vezetni. Az utakon sok lesz az ingerlékeny, türelmetlen közlekedő, jelentősen növekszik a balesetveszély.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kövér: A politikának támogatnia kell az egyházi oktatás választását

Kövér: A politikának támogatnia kell az egyházi oktatás választását

Beomlott egy épület támfala a Várnál

Beomlott egy épület támfala a Várnál

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Terry Black a hétvégén még a hazatérésre készült

Ijesztő sebezhetőséget találtak: Samsung, Apple, Huawei és más mobilok is veszélyben

Ijesztő sebezhetőséget találtak: Samsung, Apple, Huawei és más mobilok is veszélyben

Máris megugrott az olajár a szaúdi olajterminálok támadása miatt

Máris megugrott az olajár a szaúdi olajterminálok támadása miatt

500 000 éves felfedezést tettek Izraelben

500 000 éves felfedezést tettek Izraelben