Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egyre több bárányt marnak halálra a dél-németországi hollók, a jelenségre egyelőre nincs magyarázat.
Rejtélyes támadások során hullanak el egy dél-németországi gazda bárányai – írja a Die Welt. Siegbert Lamparter elmondása szerint nyár eleje óta öt jószágát csipkedte halálra vagy nyomorította meg egy fiatal hollókból álló madárbanda.
A helyzet előtt még a madárszakértők is tanácstalanul állnak, mivel a hollók látszólag minden ok nélkül támadnak, ráadásul a tetemekből sem táplálkoznak, a jelenségre így egyelőre nincs logikus magyarázat. Németországban a hollók védett állatnak számítanak, így a törvény szerint Lamparter sem lőheti ki vagy mérgezheti meg a nyáját ritkító madarakat.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.