Prémium hírlevelek


Újra kell gondolni, mit jelent a társadalmi jólét

Képzeljük el, hogy egy ország gazdasága évek óta növekszik, a makrogazdasági mutatók alapvetően pozitívak, a kormány büszke. Közben a fiatalok nem találnak megfelelő állást, az idősek egyre nehezebben tartják fenn magukat, az alacsony jövedelműeket pedig egy-egy váratlan leépítés könnyen tönkreteheti. A Boston Consulting Group (BCG) friss elemzése szerint ez nem véletlen ellentmondás, hanem egy alapvetően elavult gondolkodásmód következménye. De van rá megoldás.


Hidrogénbombák a Közel-Keleten, legyőzhető szuperbaktériumok, szélsőséges manoszféra és brit kocsmai illemszabályok

Inog a közel-keleti tűzszünet, ám többen akadnak, akik szerint hosszabb távon eljöhet a térség békéje. Igaz, nem az USA győzelmével. Győzhet viszont az emberiség az egyre veszélyesebbé váló antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen. A közel-keleti háború miatt terjed az antiszemitizmus is, de jócskán akadnak, akik már eddig is gyűlölték a zsidókat, ilyenek például a szélsőségesen nőgyűlölő manoszféra szubkultúra tagjai. A friss Kilátóból az is kiderül, hogy miért áll bíróság elé Ausztrália legtöbb kitüntetéssel rendelkező katonája, s megtudhatjuk, milyen szabályok érvényesülnek a brit pubokban.







Mit tehet a vezető, amikor a kiszámíthatatlanság az alapállapot?

A vezetők bizonytalanságtűrési szintje üzleti tényező: hat a döntések minőségére, a csapat működésére és arra is, mennyi valós információ jut el időben a vezetőig. A következő években különösen értékes lesz az a belső stabilitás, amelyre zavaros, átláthatatlan helyzetekben is lehet támaszkodni. // Ismét új, szervezetfejlesztésről író csapatot mutathatunk be A jövő vállalata hírlevelünkben! A következő időszakban az OD Partner és az Ascon Consulting munkatársaival dolgozunk együtt.





A nagy amerikai drónkoppintás és a közösségi média tilalmának hatása gyerekekre

Válságos időkben az aranyár emelkedni szokott, most viszont más a helyzet. Az USA részben iráni drónokat másolt a perzsa állam elleni támadásokhoz. Az Ausztráliából érkező első értékelések szerint javul a szülő-gyerek kapcsolat, miután elkezdték tiltani a kiskorúak közösségi médiához való hozzáférését. Németország újabb zöld programot hirdetett: a politikusok elégedettek, a környezetvédők viszont keveslik a vállalásokat. A Kilátóból végül azt is megtudhatjuk, hat-e a zene a kutyákra, s ha igen, mit kell játszanunk négylábú barátainknak.



Lehet-e választási jogorvoslatokkal újra közszolgálativá tenni a közmédiát?

A Tisza választási kifogások dömpingjével igyekszik felvenni a harcot a végtelen pénzből működő állami propagandával szemben. Számos dobással egészen az Alkotmánybíróságig terjedt a jogorvoslati láncreakció, érdemi következményeknek azonban híre-hamva sincs. Fordulat a választásokig sem várható, de történt néhány lépés, amire érdemes figyelni.






A munkahelyen is ideje újragondolni, mit nevezünk „normálisnak”

Tízből két ember neurodivergens, azaz nagy eséllyel te is együtt ülsz megbeszéléseken olyan kollégákkal, akiknek másképpen huzalozott az idegrendszerük. Első hírlevelünkben arról írunk, miért luxus az atipikus működést középszerűségbe kényszeríteni. // Ismét új, szervezetfejlesztésről író csapatot mutathatunk be A jövő vállalata hírlevelünkben! A következő időszakban az OD Partner és az Ascon Consulting munkatársaival dolgozunk együtt.