Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Nem úgy, mint az átlagos erkölcsi érzékkel rendelkező emberek.
Úgy tartjuk, mindenki hazudik, legalábbis apró, kegyes hazugságok formájában; vizsgálatok szerint átlagosan naponta kétszer.
Az őszintétlenség természetét tanulmányozó holland és izraeli pszichológusok, Rony Halevy, Bruno Verschuere és Shaul Shalvi által a Human Communication Research című lapban közölt cikk azonban ennél árnyaltabb képet fest.
527 fős, önbevallásos vizsgálatuk szerint a válaszadók 41 százaléka egyszer sem hazudott a megelőző 24 órában, míg az összes füllentés 40 százalékáért 5 százalékuk felelt.
Az eredményt laborban, pénzzel jutalmazott kockadobó feladatokkal tesztelték, ahol lehetőség nyílt a csalásra: a részvevők bármilyen eredményt bemondhattak.
A korábban a hazugságot elismerő alanyok jóval többet nyertek – statisztikailag valószínűsíthetetlen eredményeket vallottak be –, mint az „őszinték”, igazolva ezzel, hogy valósan nyilatkoztak őszintétlenségükről.
„Lehet, hogy a gyakran hazudókra jellemzőbbek a pszichopata vonások, így nem gond számukra beismerni, hogy így tesznek” – kínál magyarázatot Verschuere.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben test és lélek kölcsönhatásával, pszichoszomatikával és az öngyógyítással foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.