A népmese az emberiség emlékezete, a kollektív tudattalan része. A mesehős folyamatosan úton van, keresztutakhoz érkezik, választania kell. Minden mesében keresni kell a boldogságot, a keresés pedig mindig viszontagságos, szövevényes utakon történik. A mesehős, a legkisebb királyfi vándorlása, próbatételei azt példázzák, hogy az új élethelyzet az egyensúly fölborulásával, krízissel, kerülőutakkal, a növekedésünk pedig fájdalommal jár együtt, de ezek mind fejlődésünk szükségszerű állomásai.

A legkisebb királyfi megmássza az égig érő fát, elnyeri a királykisasszony kezét, megküzd az egyre nagyobb sárkányokkal, ezt követően lesz méltó arra, hogy megkapja a király fele királyságát, hogy trónra kerüljön és uralkodjon a népen, mert legyőzte a legnagyobb ellenséget: a saját gyengeségét és félelmeit.

Az égig érő fa

Az égig érő fa megmászása például személyiségfejlődésünk, érzelmi fejlődésünk útját mutatja meg. Személyiségünk kiteljesedése egész életen át tartó folyamat, amelyben újból és újból meg kell találnunk az egyensúlyi állapotunkat. Az integritás érzését akkor éljük meg, ha a mesehőshöz hasonlóan mi is elszántan mászunk, kapaszkodunk, rugaszkodunk az égig érő fa tetejére, hol itt lógva, hol ott lógva, ameddig a hetedik rend gúnya le nem szakad rólunk, és a hetedik pár bocskor le nem kopik a lábunkról.

Fejlődésünk szükségszerű állomása

Shutterstock

A mesehősöktől megtanulhatjuk a „lassan sietés” művészetét, azt, hogy a fejlődés nem gyors és egyenletes folyamat, és hogy teljes odafigyeléssel könnyebben érhetünk célhoz, mint türelmetlen kapkodással. A főhős példáján azt is megtapasztalhatjuk, miként kezelhetjük frusztrációnkat, mit jelent fejlődésünk útján az önfegyelem és a jótékonyság.

Népmesei csodák, furfangok

A legkisebb királyfi jövőorientáltsága olyan belső tartalékkal ruház fel, amely problémák, krízishelyzetek esetén aktivizálódik. A mesehősök nagyon gyakran találják magukat veszélyes helyzetekben, de furfanggal, ügyességgel, segítséggel mindig megmenekülnek. A népmesei optimizmus a csodákból fakad, amelyek minden nehézséget elsimítanak, és még a legreménytelenebb helyzetekben is bekövetkezik a megmentő „véletlen”.

A mesehős, akivel a gyermek azonosul, és aki a példaképévé válhat, épp azokat a problémákat képes megoldani, amelyekkel a gyermek is küzd, ezáltal mintát ad az érzelmi fejlődésre is. A kisgyermek nagyon nehezen tudja megfogalmazni a problémáit, csupán az érzések szintjén éli meg a feszítő állapotokat.

Mintát ad az érzelmi fejlődésre

Shutterstock

Számtalan olyan feladattal kell megbirkóznia, amely nagy megpróbáltatások elé állítja: le kell válnia a szüleiről, meg kell tanulnia, hogyan kezelje a félelmeit, késleltesse vágyait, győzze le a testvérféltékenység érzését. Gyakran átéli az érzések ambivalenciáját is: egyszerre imádja és gyűlöli a szüleit, és tehetetlennek érzi magát ebben a belső zűrzavarban.

A főhős próbatételei

A mesében a személyiségfejlődés különböző állomásai jelennek meg: a főhős próbatételei valójában életpróbákról, életfeladatokról szólnak. Szimbolikus formában fellelhetők benne a lelkünkben felmerülő konfliktusok is: az irigység, a féltékenység megzabolázásának módjai, az életkori krízisek, a leválás a szülőkről, a párválasztás próbatételei, a férfi–nő kapcsolat megpróbáltatásai.

A mese nem racionális úton készít fel a felnőttkorra, az akkori döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt.

Csak a jóság éri meg

Shutterstock

Ha a gyermek gyakran hallgat meséket, akkor a rossz veresége csökkenti tudattalan félelmeit. Bár a gonosz átmenetileg felülkerekedhet, a gyermek azt a tanulságot viszi tovább a meséből, hogy hosszú távon csak a jóság éri meg.

Gebéből táltos

A mesehőssel azonosulás megfelelő keret az ideiglenes átalakulásra, mivel a mese „metamorfózistörténetet” sűrít magába: a szegény legényből királyfi, a szegény leányból királylány lesz a mese végére. A hősök átalakulása révén a gyerek számára a mese olyan valóság, amely az élet nagy kérdéseire, nehézségeire, problémáira ad választ, az útravalót, a hamuba sült pogácsát kínálja az önmegvalósítás folyamatában.

Pszichológusi és tréneri munkám során folyamatosan tanúja vagyok annak, amikor a „gebéből” „táltos paripa” lesz, hogy a „szegénylegény” elnyeri a „királykisasszony” kezét.

A meseszereplők utánzási, szereptanulási és azonosulási alkalmakat teremtenek a gyermek számára. A főhős átváltozásai azt közvetítik, hogy bizonyos helyzetek, életfeladatok megoldásához külsőleg-belsőleg át kell alakulnunk, de mindeközben önazonosak maradunk. Az, hogy a főhős a mese egyes részeiben más, de mégis ugyanaz, stabilitást és biztonságot jelent számára.

Eric Berne kanadai pszichiáter Sorskönyv című, 1972-es művében aláhúzza, mennyire fontos felnőttkori életvitelünk szempontjából, hogy gyerekként milyen mesehősökkel azonosulunk, kinek a sorsát érezzük sajátunknak – vagyis, hogy nyertes vagy vesztes sorskönyvet alakítunk ki magunknak.