szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az udinei ügyészség szerint 21 futballista érintett abban a fogadási botrányban, amelyben az előző idény négy élvonalbeli mérkőzésének manipulálására derült fény.

A vétkesek közül a legismertebb a világbajnok válogatott és az Udinese csatára, Vincenzo Iaquinta, valamint volt klubtársa, az azóta Milanhoz igazolt cseh Marek Jankulovski és a Milan ausztrál kapusa, Zeljko Kalac. A gyanúsítottak 146 ezer euróig (38 millió forint) terjedő összegekkel kötöttek törvényellenes fogadásokat a meccsekre.

Lorenzo Del Giudice ügyész bejelentette, hogy az érintettek összesen 10,5 millió eurót tettek fel 1998 és 2005 között. A labdarúgók számára ugyan csak tavaly novemberben tiltották be a fogadásokat, ám a vádirat szerint azokat illegális bukmékereken keresztül bonyolították le.

A bundagyanús találkozók mindegyike döntetlennel végződött, az ügybe keveredett játékosokra akár egyéves eltiltás is várhat.

MTI Világ

Az Interé a Juve bajnoki címe

Az Internazionalénak ítélték oda az olasz futballbotrányban való részvétele miatt az utóbbi két bajnoki címétől megfosztott és a másodosztályba száműzött Juventus idén megnyert aranyérmét.

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Az iskolázatlan, alkoholista zseni, aki a fél világgal megszerettette az állatokat – száz éve született Gerald Durrell

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is