Szerdán gyalog indul el Budapestről Nagyváradra Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A politikus ezt a tihanyi apátság előtt rögzített videóüzenetben jelentette be. A múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök ott állt ki a magyargyűlölő román elnökjelölt mellett, és az ellenzéki politikus szerint ezzel nyíltan elárulta az erdélyi magyarokat.
A Tisza elnöke visszautalt arra a múlt héten általuk nyilvánosságra hozott hangfelvételre is, amelyen „a hatalmat már társadalmi többség nélkül bitorló kormány honvédelmi minisztere”, Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt még 2023 tavaszán, hogy „szakítunk a békementalitással és belépünk a háború nulladik fázisába”. Magyar szerint a jelenlegi rendszer úgy működik, hogy ígérnek valamit, „papolnak valamiről”, azután lebuknak, hogy pont az ellenkezőjét cselekszik, majd gyűlöletkeltéssel próbálják elterelni a figyelmet.
A Tisza Párt elnöke szerint a honvédelmi miniszter a felvételen „bevallja, sőt büszkén hirdeti”, hogy a békepártiság, amiről „évek óta papolnak, csak egy ócska hazugság”.
Úgy látja, a miniszterelnök a határon túli magyarokat is elárulta a „korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokon ugráló, székelykaput romboló, halott őseinket gyalázó” román elnökjelöltnek, George Simionnak udvarolva, és a Fidesz kampánycsapatai a magyarokat gyalázó elnökjelölt választási kampányát segítik. Közben „még ők vádolnak másokat hazaárulással” – mondta Magyar, aki a gyűlölet és megosztás elleni kiállásra szólított fel.
A Tisza Párt elnöke azt ígérte, hogy a következő két hétben szó szerint „lépésről lépésre” egyesítik újra a nemzetet, és a kormánypropaganda által megtévesztett és megfélemlített választók mellett is kiállnak. „Nekünk nem a magyar emberek az ellenfeleink”, mondta, hozzátéve, hogy „Orbán Viktor és háromezer bűntársa” ellen küzdenek, akik „elárulták a hazát”.
Bejelentette, hogy szerdán elindul és egymillió lépést tesz meg egy magyar nemzeti lobogóval „a békéért és a magyar nemzet egységéért”.
Budapestről elsétálunk a külhoni magyar testvéreinkkel is találkozni a magyar kultúra egyik bölcsőjébe, Nagyváradra”
– mondta, hozzátéve, hogy nagyjából 300 kilométert mennek együtt, „közben a honfitársaink midennapi problémáira figyelve”.
Arra hívok mindenkit, aki békében szeretne együtt élni, hogy tartson velem”
– mondta Magyar Péter.
Egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért. Irány Nagyvárad!Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért.Budapestről elsétálunk a külhoni magyar testvéreinkkel is találkozni a magyar kultúra egyik bölcsőjébe, Nagyváradra. Mintegy 300 km-t megyünk együtt. Lépésről lépésre, közben a honfitársaink mindennapi problémáira figyelve.Arra hívok mindenkit, aki békében szeretne együtt élni, hogy tartson velem. Tartson velünk.Akár személyesen, akár csak lélekben. Akár egy percre, akár napokra. Egy méterre. Egy szóra. Egy mondatra. Vagy egy néhány kilométeres útra.Gyertek velünk, lépjünk együtt! Mert a béke és a nemzeti összetartás nem ülve születik. Hanem együtt haladva, ha közösen teszünk érte. Ez a mi békénk. Ez a mi küldetésünk.És ez a mi közös hazánk, hiszen egyféle magyar van, éljen bárhol a világban.Együtt, tégláról téglára felépítjük a békés, összetartó Magyarországot és megmutatjuk szeretett hazánk szebbik arcát.Egy a zászló, egy az ország. ❤️🤍💚Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson! Határon innen és túl.
Posted by Péter Magyar on Monday, May 12, 2025