A szombati brit sajtóban komoly terjedelemben tárgyalt rendkívüli eset egy olyan brit ikerpárral történt, akiket születésük után nem sokkal örökbefogadott két különböző család. A testvérek soha nem szereztek tudomást egymás létezéséről, viszont - az azonosíthatóság elkerülése végett, szándékosan nem részletezett körülmények között - valahogy találkoztak, egymásba szerettek és összeházasodtak. Röviddel a házasságkötés után azonban - szintén fel nem fedett módon - kiderült, hogy azonos szülőktől, azonos napon születtek, ezért házasságuk a családjogi törvény alapján eleve érvénytelen. A megkötött frigyet a londoni felsőbíróság formális eljárással annullálta.

Eddig a hír, amely körbejárta a világot. Az első kétséget keltő dolog (ami az idézetből is kiderül) az volt, hogy az esetnek szándékosan nem részletezett körülményei voltak, és fel nem fedett módon derült ki. Ezek után várható volt, hogy az összes magazin tudni akarta a részleteket. Mindenki az ikreket kereste, esetleg valakit, aki ismerik őket, sőt! Bárkit, aki valamilyen részlettel szolgál, bőven honoráltak volna, ha nyilvánosságra hozza azt. Ám senki sem jelentkezett.

Jon Henley, a The Guardian angol napilap újságírója ezek után nagyító alá vette a szituációt. Henley azt feszegette, hogyan lehetséges az, hogy két emberben a gyanú halvány szikrája sem merül fel a rokonsággal kapcsolatban, amikor felfedezik, hogy mind a kettőjüket adoptálták, ráadásul ugyanabból a városból, és egy napon is születtek? A születési anyakönyvi kivonatuk, amely szükséges a házasságkötéshez, mit mondott vajon?

A részletek megismerése után arra is következtethetnénk, hogy a sztori talán meg sem történt. De ennek állítása egyenlő azzal, hogy hazugsággal vádoljuk a szóban forgó személyeket. Az üggyel kapcsolatban márpedig több prominens személyiség neve is felmerült. A BBC cikkében például Mo O’Reilly, a BAAF (Angol Örökbefogadási és Nevelőotthoni Elhelyezésekért Felelős Egyesület) igazgatója úgy nyilatkozott, mintha ő is első kézből ismerné az ügyet, amikor kijelentette: „hogy a történet igazi trauma, de azért rendkívül ritka eset”. Az állítások tanulmányozása után azonban kiderül, hogy egyedül Lord Alton hallott az ügyről, egy bíró kollégájától, aki részt vett az érvénytelenítési eljárásban. Lord Alton az ügyet elrettentő példaként hozta fel, annak érdekében, hogy minden örökbefogadott gyermeknek biztosítsák a jogot a biológiai szüleinek a megismerésre.

Miután a napilapok felkapták az ügyet és biológusok, pszichológusok taglalták a vonzalom genetikai lehetségességét, ráadásul keresték az ikreket égen földön, Lord Alton helyesbített a kijelentésén. Már nem állította, hogy a hír forrása, a bíró ténylegesen részt vett az eljárásban, hanem csak azt, hogy a bíró kolléga is csak hallott az ügyről. Sir Mark Potter, Anglia első számú családügyi ügyvédje ennek ellenére nem hallott az esetről. Így tehát az jó eséllyel egy sarki kocsmából származó történet, amit Lord Alton a meggyőzés érdekében érveléséhez felhasznált.

Persze meghökkentő dolgok történnek néha, így marad a homály. Egy dolgot azonban nem árt szem előtt tartani, mielőtt végleg véleményt formálunk. Ez pedig, hogy az angliai örökbefogadási eljárások 40 éves történelmét összefoglaló statisztika szerint az általános gyakorlat az, hogy az ikreket minden esetben együtt tartják.