A híres tér négy oszlopán ott van Nelson admirális (középen), Charles Napier, Sir Henry Havelock és IV. György. Ám a negyedik külső oszlop 158 éve üresen áll. A Royal Society for the Encouragment of Arts elnöke, Prue Leith jött elő az ötlettel először, hogy a helyet esetleg a modern művészeknek lehetne szentelni, és a javaslat meghallgatásra talált. A városatyák persze merőben mást, valahogy egyszerre modernt és konzervatívot szerettek volna. Például, ha Nelson Mandela szobra kerül az oszlop tetejére, vagy esetleg Shakespeare-é, sőt voltak javaslatok arra is, hogy egy angol bulldog álljon a pilléren (bár homály fedi, hogy ez kinek az ötlete volt). Ennek ellenére a kortárs művészetek váltakozó ötletei győztek, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező húsz évben minden művésznek 18 hónapja van a műve bemutatására.

És készülhetünk a káoszra. Nem csak azért, mert már most túljelentkezés van Gormeley önkifejező óráira, hanem mert a rendezők csak remélni merik, hogy a jelentkezők (akiket előzetesen alaposan ellenőriznek a biztonság kedvéért) nem használják az eseményt váratlan, államellenes beszédek, társadalmat feszítő tartalmak kinyilatkoztatására vagy rasszista hőzöngésekre. Vagy esetleg meztelenkedésre, közszeméremsértésre, mert már ez is felmerült a lehetséges veszélyek között. Mindenesetre az erre dedikált weboldalt ellepték a vállalkozó kedvű angolok, munkakörtől függetlenül rengeteg ember jelentkezett, van üzletember, autószerelő, testépítő, művész is a listán; bárki esélyt kaphat a One and Other (Egyesek és mások) elnevezésű projektben való részvételre.

„Az emberek egy órát áldoznak az életükből, hogy megmutassák szerintük mi az, amely Nagy-Britannia mai életére jellemző” – mondja Antony Gormeley, aki a The Times angol napilap értesülései szerint mindehhez 300 ezer font támogatást kap az adófizetők által összedobott közös kasszából. Annak ellenére, hogy eredetileg egy évre tervezett projekt csak 100 napot kapott a döntést hozó bizottságtól, és teljes védőháló felszerelését írták elő az emberek biztonsága érdekében. Emellett hat biztonsági őr éjjel-nappali felügyelete is szükséges, hiszen a nap 24 órájában óránként új élményben lehet részünk.

Újdonság még, hogy az eredeti tervben a feljutáshoz használt hidraulikus lépcsőt is törölték, így a vállalkozó „szobrokat” daru fogja a magasba emelni, a totális teátrális hatás kedvéért. „Egy ember felemelkedik a közösségből és a közterületről, műtárggyá válik, ahogy eléri pillér tetejét. Mindez nagyszerű pillanat a közönségnek, de magának a személynek is, hiszen sokat tanulhatnak magukról a szereplők, abból, ahogyan kitárulkoznak a közönségnek” – magyarázza Gormeley az Independent angol napilapnak.

A kritikusok persze nem voltak ennyire elragadtatva az ötlettől, mondván az üres pillér üres ötletekkel való megtöltése nem túl eredeti. Sokak szerint Gormeley ötlete nem csak banális, de a művész semmit sem alkotott, mégis megkapja az apanázst, miközben másokat állít oda művészetnek. A londoniak szerint inkább komolyabb szoborba kellene fektetni a tömérdek pénzt. Hiszen ha 20 éven át minden 100. nap után egy-egy újabb művészt kell megfizetni az eredeti ötletéért, nagyon sokba fog kerülni a „szoborállítás”. Ugyanakkor a város excentrikus része üdvözli az ötletet.

Gromeley száz napja után Yinka Shonibare lesz a következő bemutató, aki a HMS Victory csatahajót álmodta meg egy gigantikus üvegpalackba ágyazva. A mű címe Nelson hajója palackban lesz, és a vitorlákat London fekete negyedéből, Brixtonból származó afrikai mintákkal készítették. Shonibare szerint a műve az angol hatalom történelmi útját jelképezi, és London etnikai gazdagságát ünnepli majd: „Mi mindannyian egy nemzet érdekeiért dolgozunk, és mind adót fizetünk. A multikulturalitás nem közösségmegosztó jelenség, inkább arról szól, hogy egy nemzet vagyunk, származástól függetlenül és tolerálunk másokat, akik tőlünk különböznek.”

Krisztina O’Brien