Domenica nem csupán saját "jogán" lett híres, hanem megbecsülés övezte azért is, mert éveken keresztül harcolt a német prostituáltak jogaiért. Meglehetősen hányattatott élete volt. 1945-ben született, s gyermekkori éveiből tizet egy árvaházban töltött. Pályáját 17 évesen kezdte, amikor megismerkedett egy nálánál 25 évvel idősebb bordélyház-tulajdonossal, akihez hozzáment feleségül. Közben azonban kitanulta a könyvelői szakmát is, s kenyerét inkább abból kereste. Férje 1972-ben öngyilkos lett, s a magára maradva - immár nem könyvelőként - a híres hamburgi szórakoztatónegyedben, St. Pauliban kezdett dolgozni.

 A krónikák szerint páratlan munkabírással rendelkezett. A hetvenes évektől rendkívül sokat tett a prostitúció németországi elismeréséért, illetve törvényesítéséért, s szinte megszámlálhatatlan médiafellépés keretében harcolt a prostituáltak jogaiért. Költők verseket írtak hozzá, filmekben szerepelt, s életéről külön film is készült.

1990-ben felhagyott korábbi szakmájával, s attól kezdve különböző szociális támogatásoknak szentelte életét. Mindenekelőtt azokon a kábítószerfüggő lányokon és asszonyokon próbált segíteni, akik függőségüket prostitúcióból igyekeztek fedezni. Közben önéletrajzi könyvet írt Test lélekkel címmel.

Szép volt és kedves, szeretett élni, s mindenkin segített. Szerették és tisztelték őt. Életrajzi könyvének bevezetőjében egyebek között azt írta: "kuncsaftjaim között voltak sírók és nyafogók, durvák és követelődzők, kedvesek és jók, szegények és gazdagok, öregek és fiatalok".  S büszke volt arra, hogy mindenkivel szót tudott érteni. A prostituáltak nagykövetének nevezték őt.