A 25 éves illető a munkahelye felé tartott kocsijával, amikor az út szélén döglöttnek vélt őzet talált. Azt hitte, elcsapta egy másik kocsi az állatot, de pörköltnek még jó lesz, ezért megállt és berakta autója hátsó ülésére, majd folytatta útját lublói munkahelyére.
Kocsijával leparkolt és ment a dolgára, ám az őz "feltámadt" és mozgolódni kezdett az utastérben, sőt, ráállt véletlenül a dudára. A járókelők igencsak elcsodálkoztak a "furcsa kutyán", majd amikor felismerték, hogy egy őz kürtöl, hívták a rendőrséget.
Az őzlelő ellen eljárás indult állattal szembeni kegyetlenségért meg vadállat törvénytelen birtoklásáért, és akár öt év börtönt is kaphat - adta hírül az Ananova brit hírügynökség. Az őz természetvédelmi területre került.
Az alábbi link alatt Woody Allen egy hasonló - fiktív - történetének videofelvételét is megtekinthetik.
Dudálni kezdett a feltámadt őz
Őzfeltámadás miatt kerülhet börtönbe egy férfi Lengyelországban.

Hét kiló jég, tízezer kalória és katarzis: így lettem ironman tizenegyedszer
Dobszay János: A köztársaság nagypapakorú államfője végre rátalált a hangjára
„Mennyire kell politikai analfabétának lenni?” – Török Gábor reagált Sulyok fiataloknak küldött üzenetére
Mi a gond azzal, ha Post Malone sörözik a legtöbbet a Szigeten?
63 évet él egészségesen az átlagos magyar
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is felbukkant az USA új emberi jogi jelentésében
The Washington Post: Politikai okokból vizezték fel az amerikai külügy országjelentéseit
Orbán: Egy nap alatt elintézhetnénk Ukrajna összeomlását, de nem érdekünk
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A béke, amelynek Moszkva aligha örül: hogyan zárta le konfliktusát Örményország és Azerbajdzsán?
Orbán Hatvanpusztáról: „Ez mind szamárság!”
Hadházy újabb hatvanpusztai vasajtóról posztolt, óvóhelyet sejt mögötte
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.