Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Alamizsnaanalízises nyelvtanfolyamok indultak koldusok számára Indiában, hogy a kéregetők felkészülten várják a jövő évi brit Nemzetközösségi Játékokra érkező külföldieket.
A brit Nemzetközösségi Játékok becslések szerint legalább százezer turistát vonz majd Indiába 2010 októberében. A koldusok számára tervezett nyelvtanfolyamon elsősorban gyerekek vesznek részt, a vizsga az életben lesz. Írásbeli nincs, a szóbeli pedig a következőből áll: "Árva vagyok. Napok óta nem ettem. Beteg vagyok, nincs pénzem orvosságra, kérem segítsen, Isten nevében!"
A fenti mondatokat angolul, franciául és spanyolul oktatják a nem hivatalosan működő koldustanodában, ahol a nyelvtudáson kívül pénzügyi ismeretekre is szert tesznek a diákok alamizsnaanalízis keretében: megmutatják neki, hogyan néznek ki a leggyakoribb és valódi külföldi valuták.
Újdelhinek abban a részében, ahol majd a sportesemény zajlik, legalább 1200 kolduscsalád él, illetve ennyi család él koldulásból.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.