szerző:
hvg.hu

Állatvédő és vallási csoportok tiltakozását váltotta ki egy november 24-25-én Nepál déli részén tartandó hindu ünnep, amelyen mintegy 200 ezer állat feláldozását tervezik. A szervezők bejelentették, hogy a tiltakozás ellenére is megtartják az eseményt.

Az öt évente megrendezett vallási ünnepen idén több mint 200 ezer bivaly, sertés, kecske, baromfi és galamb feláldozását tervezik Gadhi Mai hindu istennőnek, akitől a résztvevők azt várják, hogy az áldozathozatalért cserében véget vet a gonosz uralmának, és felvirágzást hoz.

A Nepál déli részén található Bara tartományban, Katmandu fővárostól mintegy 160 kilométerrel délre tartandó ünnepre sok embert várnak a szomszédos indiai Bihár szövetségi államból is, ahol több helyen már betiltották az állatáldozatokat. Már most több ezren tartózkodnak a helyszínen a feláldozásra váró állatokkal.

A szervezők pénteken közölték, hogy nem kívánnak engedni a tiltakozó állatvédő és vallási csoportok nyomásának, és megtartják a több száz éves hagyományra visszatekintő vallási ünnepet. A nepáli hatóságok több száz rendőrt vezényeltek a helyszínre, hogy biztosítsák a rendet.

Ram Bahadur Bomdzson fiatal buddhista szerzetes, akit sokan Buddha reinkarnációjának tartanak, szintén csatlakozott a tiltakozókhoz. A Bara tartományból származó, 19 éves fiú azt tervezi, hogy az áldozati ünnep helyszínére zarándokol, és november 24-én személyesen szól a résztvevőkhöz.

Engedély nélkül kötött ki Lampedusán egy mentőhajó, a hatóságok lefoglalták

Engedély nélkül kötött ki Lampedusán egy mentőhajó, a hatóságok lefoglalták

Megkegyelmezett az olasz felsőház Salvininek

Megkegyelmezett az olasz felsőház Salvininek

Miért van ez a fura bábu a Google főoldalán? És hogy jön ide Johann Sebastian Bach?

Miért van ez a fura bábu a Google főoldalán? És hogy jön ide Johann Sebastian Bach?

Kitiltották a Parlamentből a Párbeszéd-frakció három munkatársát

Kitiltották a Parlamentből a Párbeszéd-frakció három munkatársát

Londonban sétálgatott, és tb-számot is kapott az Interpol által körözött ékszermogul, akit végül egy újság buktatott le

Londonban sétálgatott, és tb-számot is kapott az Interpol által körözött ékszermogul, akit végül egy újság buktatott le

Csatát nyert a Qualcomm: zsebbe kell nyúlnia az Apple-nek

Csatát nyert a Qualcomm: zsebbe kell nyúlnia az Apple-nek