szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megviselte Leonardo DiCapriót a Viharsziget című thriller forgatása, nemcsak a mostoha időjárási körülmények miatt, hanem azért is, mert két napig száz patkánnyal volt összezárva egy szobában.

"Ez már a negyedik közös filmünk, a legjobb barátok vagyok, de akkor mintha egy kicsit idegesen nézett volna rám" – idézi fel a történteket a film rendezője, az Oscar-díjas Martin Scorsese. "A patkányok benne voltak a forgatókönyvben, ráadásul fontosnak gondolom a jelenetet, nem lehetett megúszni. Mivel az az elvem, hogy lehetőleg nem használok trükköket, nyilvánvaló volt, hogy igazi patkányokkal oldjuk meg a dolgot. Hoztak vagy százat, jól táplált, elégedett példányokat, és az idomárok is ott álltak ugrásra készen, tehát Leonardo nem volt veszélyben. Mégis, sosem felejtem el, egyszer véletlenül hozzáért az egyikhez - undorral rántotta vissza a kezét, és olyan arcot vágott, amilyet még nem láttam nála. Tudtam, hogy most nem játszik, tényleg nagyon ki van akadva. Remélem, ettől hitelesebb lesz a film!" - emlékezett a rendező.

A Viharsziget Dennis Lehane magyarul is olvasható bestselleréből készült. Hőse egy rendőrbíró (DiCaprio), akinek társával különös esetet kell felderítenie. Egy kopár szigeten működő elmegyógyintézetben eltűnik egy őrült gyilkos - a bezárt szobából. Ahogy halad a nyomozás, egyre furcsább dolgokra derül fény, és a két rendőrnek hamarosan nemcsak az elmebeteg bűnözőkkel és a nem kevésbé sajátos észjárású orvosokkal gyűlik meg a bajuk, hanem saját félelmeikkel is szembe kell nézniük.

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Jan-Werner Müller: A Trump 2.0 minden idők egyik legkorruptabb kormányzata lesz

Jan-Werner Müller: A Trump 2.0 minden idők egyik legkorruptabb kormányzata lesz

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára