Házi készítésű íjakkal antilopra vadásznak, növényekből orvosságot készítenek, és méhrajokat fognak be, hogy mézet nyerjenek, amelyet arrafelé a fák aranyelixírjének neveznek. Eddig túlélték a modern idők nyomását, hiába próbálták kiüldözni őket erdeikből, és gúnyolták őket „dorobónak”, amely nagyjából olyan embert jelöl, akinek nincs számosállata. Mindeddig valahogy megmaradtak.
   
Most viszont a külvilág által kevéssé ismert ogiekek, akik Kelet-Afrika utolsó igazi vadász- és gyűjtögető populációját képezik, olyan próbatétel előtt állnak, amely talán minden eddiginél nehezebb. A kenyai kormány arra készül, hogy eltávolítsa a Mau erdőben élő több tízezer legális és illegális telepest, márpedig ez az erdő az ogiekek ősi otthona, egyidejűleg az egész ország létfontosságú víztartalékának forrása. A kérdés az, vajon a máig túlélő néhány ezer ogieket mentesítik-e az intézkedés alól vagy nekik is távozniuk kell?

„Szóljanak Obamának és embereinek, hogy segítsenek nekünk” – kérte a The New York Times munkatársát Daniel M. Kobei ogiek vezető, akit láthatóan letaglóz, hogy törzsének tagjai arra kényszerülhetnek, hogy elhagyják az erdőt, amelynek megőrzéséért évtizedeken át küzdöttek,

A Mau erdő vitathatatlanul létfontosságú. Elképzelhetetlenül szép, sűrű erdő ez, amely felfogja – vagy inkább felfogta – az esőt és a párát; korábban több mint egy tucat tavat és folyót táplált a régióban, hozzájárulva még a Nílus víztartalékaihoz is. Az utóbbi másfél évtizedben azonban a rosszul tervezett erdőgazdálkodási megoldások következtében (a kormány lényegében közvetítőknek adott át erdőrészeket) a fák 25 százalékát kidöntötték. Az erdő nagy része ma egyszerű rét. Az ogiekek azt mondják, hogy kevesebb lett benne az antilop és a méh is. A tudósok szerint a környezetrombolás áradásokat okoz, megváltoztatta a mikroklímát, a talaj eróziójára és a tavak kiszáradására vezetett.

Mindez fájdalmas eredménnyel járt tavaly nyáron, amikor Kelet-Afrikát olyan súlyos szárazság sújtotta, amilyenre évek óta nem volt példa. Nairobiban heteken át nem folyt víz a csapokból. Mivel Kenya elektromos energiájának nagy részét vízierőművekből nyeri, a vízhiány áramszüneteket okozott, a bűnözés és a munkanélküliség megugrott.
   
A kenyai kormány erre hirtelen mozgásba lendült. Környezetvédelmi vizsgálatokat rendelt el, és ragaszkodni kezdett ahhoz, hogy az összes telepesnek el kell hagynia a Mau erdőt. Álláspontja szerint ez lehetővé tenné több millió facsemete elültetését abból a célból, hogy ismét bőven áradjon a víz a térségből.

Ám a hirtelen felbuzdulás gyanút keltett. Sok ogiek felteszi a kérdést, vajon a kenyai politikusokat, akik a világon a legkorruptabbak közé számítanak, nem egy másik zöld - a zöldhasú dollárbankó – iránti lelkesedés mozgatja-e. „A kormánynak gazdasági okokból van szüksége arra az erdőre” – állítja Towett Kimaiyo ogiek vezető. „Az ügyből csak a fatelepeknek lesz hasznuk.”

Mintha csak bizonyítani akarná szavait, a madárcsiripelés és a tehénkolompok mögül egy másféle, mélyebb, kitartóbb hang is megszólal: a buldózereké, sok buldózeré. A fakitermelők továbbra is nagy szeleteket hasítanak ki az erdőből, hatalmas fákat döntenek ki, hogy exportra szolgáló ajtókat és furnérlemezeket készítsenek belőlük.

„Erről nem óhajtok beszélni, ez bonyolult kérdés” – Julius Kawita, a körzet kormánymegbízottja csak ennyit válaszol, amikor arról kérdezik, mi is történik valójában. Ám a kenyai környezetvédő csoportok szerint a fakitermelő cégeket ugyanúgy egyes befolyásos kenyai politikusok ellenőrzik, ahogy a teaültetvényeket, a tehenészeteket és a kenyai gazdaság más kulcságazatait is.

Az ogiek füleknek mindez régi nóta, szomorúan ismerős dolog. Noha Kelet-Afrika legrégebbi társadalmai közé tartoznak, már az 1930-as években sokukat elűzték a brit gyarmatosítók, akik aztán "bennszülött rezervátumokba" gyűjtötték őket. Ezekben számtalan ogiek vált betegségek, például a malária áldozatává, mert ezek ellen nem volt természetes védettségük. A britek kiirtották az őserdőt, és helyébe fenyveseket telepítettek, amelyekből jól eladható deszkát lehet kitermelni. Az ogiek életmódra azonban nem alkalmasak.

Az üldöztetés folytatódott azt követően is, hogy Kenya 1963-ban függetlenné vált, a rendőrség felgyújtotta az ogiek kunyhókat, hogy lakóikat kiűzze az őserdőből. Az 1990-es években a kormány hektárok ezreit hasította ki a Maúból politikai szövetségesei javára, még jobban kiszorítva az ogiekeket. Kawita elismerte, hogy a kívülről érkezett betelepedőkhöz képest – akik kivágják a fákat és kukoricaföldeket létesítenek helyükön – az ogiekek „kíméletet tanúsítanak az erdő iránt”, ám arról a kormánybiztos már nem nyilatkozott, vajon az ogiekeket felmentik-e a kitelepítés hatálya alól.

Pedig ezekből a gyűjtögető-vadászokból már amúgy is kevés maradt. Számukat senki sem tudja pontosan, 5 ezertől 20 ezerig terjednek a becslések. Nyolcvan százalékuk írástudatlan, ugyanakkor a törzs sok tagját csábítják a modern élet lehetőségei. Nem ritka látvány az olyan ogiek férfi, aki egyik kezében sastollas nyílvesszőt tart, a másikban mobiltelefont.

Az amerikai lap ogiek életképpel zárja tudósítását: a törzs egyik fiatal tagja arra készül, hogy begyűjtse a mézet az egyik magas fa tetején elhelyezett mézcsapdából. Füstölgő kókuszdiót visz magával, amely arra szolgál, hogy – mint magyarázza – elaltassa a méheket. Antilopbőrt vet át a testén, lábán viszont sáros sportcipőt visel. Mielőtt felmászna a fára, és eltűnne a levelek között, lerúgja a cipőjét – annak a modern világnak a jelképét, amelyből, bár csak rövid időre, visszatér az ősi életformába.