Az esemény közel félmillió forint értékű össznyereményét támogató cégek adták össze. Az egyenként 20-30 ezer forintos nyereményeket az akció március 5-ig tartó időszaka alatt, a Bátor Tábornak legalább ezer forintot adományozók között sorsoljuk ki. Ha részt kíván venni a játékban, a részletekért kérjük látogassa meg a Malackaraj.hu weboldalt, vagy a Bátor Tábornak a Bátor Tábor weboldalának adományozó felületán, vagy a lenti számlaszámra utalva a közlemény rovatban tüntesse fel: Malackaraj adomány.

A Bátor Tábor azzal a küldetéssel jött létre, hogy súlyosan beteg gyerekeknek nyújtson sikerélményt és erőt, hogy segítse őket az állapotuk elfogadásában és növelje a gyógyulási esélyeiket. Az egyhetes, teljesen ingyenes táborozások alkalmával a gyerekek állandó szakorvosi felügyelet mellett olyan programokon vehetnek részt, amelyeken a betegségükből adódódan máshol nincs lehetőségük.
Ezer forint semmiség egy kétfős vacsoráért, ugyanakkor nagy segítség a Bátor Táborban erőre kapó, súlyos betegségekkel bátran szembenéző gyerekeknek.
Az akció és a részvétel pontos részletei: http://malackaraj.blog.hu/2010/02/02/malackaraj_bator_tabor
Bátor Tábor Alapítvány számlaszám:
10918001-00000015-88740016
Bátor Tábor Alapítvány adományozási felület:
http://www.batortabor.hu/hun/adomanyozas-4/adomanyozas-569/0/adomanyozasi_feltetelek-595/?&PHPSESSID=a0be165c3f9ca94c310ed86aaa07c211