szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Negyedszer is apa lett David Cameron brit miniszterelnök. Felesége, Samantha kedden adott életet egy kislánynak.

A miniszterelnöki rezidencia közlése szerint a gyermeket csak szeptemberre várták, de mind a 2700 grammos baba, mind az anyuka "nagyon jól van". Az újszülött a politikus és felesége negyedik gyermeke. Legidősebb fiuk, Iván tavaly februárban, hatéves korában, súlyos agyi megbetegedés következtében elhunyt. 2004-ben megszületett Nancy, Arthur pedig 2006-ban jött világra. A legújabb jövevénynek még nem választottak nevet a szülők.

A Downing Street-i rezidencia szóvivőjének tájékoztatása szerint a szülők közvetlenül a szülés után köszönetet mondtak a kórház orvosainak és ápolónőinak a segítségért. A kislány a Cornwall megyei Truro város kórházában jött világra, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) egyik intézményében. A Cameron család épp egyhetes nyaralását töltötte a vidéken.

Hivatalban lévő brit miniszterelnöknek 150 év után először 2000 májusában született gyermeke: ekkor Tony Blair felesége, Cherie életet adott negyedik gyermeküknek, Leónak. 

hvg.hu/MTI Világ

David Cameron az új brit miniszterelnök

Gordon Brown lemondása után David Cameron, a brit Konzervatív Párt vezetője lett Nagy-Britannia új miniszterelnöke, aki koalíciós kormányt alakít a szigetországban.

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

„Az egész testemet öt dollárért árulta az Onlyfans, kevesebbért, mint egy gyorséttermi menü"

A nyékpusztai gázmezőn akciózott a Greenpeace

A nyékpusztai gázmezőn akciózott a Greenpeace

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

10x gyorsabb összeszerelni az új szélerőművet, Bill Gates is támogatja az ötletet – videó

Kerkez Milos bombagólt lőtt a Premier League-ben

Kerkez Milos bombagólt lőtt a Premier League-ben