szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az iráni hatóságok felfüggesztették a házasságtörés és gyilkosság miatt megkövezésre ítélt iráni nő büntetését.

"A házasságtörés vádja felülvizsgálatra kerül, s egyelőre pedig leállítottuk a végrehajtást" - jelentette be az iráni külügyminisztérium szóvivője. 

Az iráni bejelentést megelőzően, kedden José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, a büntetést kimondhatatlanul barbárnak tartja. Az ítélet komoly felháborodást keltett számos nyugati országban, amit többek között az is mutat, hogy Európai Parlament szerdán 658-1 arányban szavazta meg a Teheránt ebben az ügyben elítélő indítványt.

A nemzetközi nyomásra reagálva az iráni külügyminisztérium szóvivője azzal vádolta az Egyesült Államokat: az ügyet a nukleáris program körüli politikai játszma részeként arra használták fel, hogy tovább rontsák az Iránról kialakult képet.

Szakine Mohammadi Astianit 2006-ban ítélték halálra házasságtörésért - amely főbenjáró bűnnek számít az iszlám államban -, és férje meggyilkolásában való bűnrészességért. Az elmúlt hetekben plusz testi fenyítésként 99 korbácsütést is kiszabtak a nőre, mivel az iráni hatóságok szerint megjelent róla egy kendőzetlen arcú kép a brit The Times napilapban. Hétfőn felröppent a hír, hogy ezt az utóbbi ítéletet már végre is hajtották, azonban egy iráni jogvédő szerdán találkozott a börtönben Astianival, aki tagadta, hogy megkínozták volna.

Az iráni média értesülései szerint a megkövezés végrehajtását felfüggesztették ugyan, de lehet, hogy csak a büntetés módján változtatnak majd, és végül kötél általi halálra ítélik Astianit. Irán Kína után a második legtöbb kivégzést végrehajtó állam az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet adatai szerint. Gyilkosságot, házasságtörést, megerőszakolást, fegyveres rablást, hithagyást és drogkereskedelmet is lehet halállal büntetni a közép-keleti országban.

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

Joschka Fischer: Európa vagy megvédi magát, vagy behódol a nagyhatalmaknak

Joschka Fischer: Európa vagy megvédi magát, vagy behódol a nagyhatalmaknak

Védelmi Alapot hoznak létre Lengyelországban

Védelmi Alapot hoznak létre Lengyelországban