A dokumentum az az eskü alatt tett írásbeli nyilatkozat, amelyet Laura Francatelli, két előkelő utas személyi titkárnője juttatott el az 1912-es katasztrófa körülményeit vizsgáló brit bizottsághoz. Francatelli Sir Cosmo Duff-Gordon és társasági előkelőségnek számító felesége, Lady Lucy Duff-Gordon alkalmazásában állt. 

A részletgazdag vallomás a neves pár drámai meneküléséről számol be egy 40 fős kapacitású, ám mindössze 12 utast szállító evezős mentőcsónakon. A korabeli szóbeszéd szerint Duff-Gordon lefizette a legénységet, hogy vigyék őket távol a süllyedő hajótól, és ne menjenek vissza a fuldoklókért. Egy másik verzió szerint - amelyet az alkalmazóihoz hű Francatelli is kifejtett vallomásában - Duff-Gordon csak hálából fizetett a csónakot rendelkezésükre bocsátó matrózoknak fejenként öt fontot, amely hatalmas összegnek számított akkoriban - magyarázta Andrew Aldridge, a levelet kínáló Henry Aldridge & Son aukciós ház munkatársa.

"Csak eveztünk, meg-megálltunk, aztán eveztünk újra. Hallottam, hogy a szívóhatásról beszélnek valamit, ha a hajó elsüllyed. Nem tudom, ki csatlakozott ehhez a beszélgetéshez. Már nagyon távol voltunk, amikor láttuk, hogy a Titanic hátsó része egyenesen felemelkedik, majd elsüllyed. Szörnyű robajlás volt, amikor elmerült. Aztán elkezdődtek a sikolyok és a kiáltások. Nem tudom, mennyi ideig tartottak. Alig beszéltünk valamit. A férfiak Istenről, imákról és feleségeikről beszéltek. Teljes sötétség borult ránk" - olvasható Francatelli visszaemlékezésében.

Aldridge szerint a dokumentum 10-15 ezer fontért (3,1-4,7 millió forintért) kelhet el az október 16-i árverésen, melyen más Titanic-ereklyék is kalapács alá kerülnek. Francatelli 31 éves volt, amikor a Titanic 1912. április 14-én jéghegynek ütközött. Vallomását az első hivatalos brit vizsgálóbizottságnak adta át. 1967-ben hunyt el, vallomása halála óta magángyűjteményekben van.