Manga Fukusimáról: Csernobil ihlette az 1988-as rajzot
Eltűnt az élet a fukusimai erőmű közeléből – Nagyítás-fotógaléria
A hetvenezer fős Odaka városa volt a legközelebbi település a megsérült fukusimai erőműhöz. A nukleáris baleset után teljes lakosságát evakuálták, Odaka Pripjatyhoz hasonló szellemvárossá változott. Életnek szinte nyoma sincs az utcákon, nem is valószínű, hogy a lakosság egyhamar visszatérhet a radioaktív sugárszennyezett területre. David Guttenfelder, az AP hírügynökség fotósa a romeltakarítást végző katonákkal járta be a kihalt területet.
Tiltakozás egy Fukusimára vonatkozó amerikai karikatúra miatt
Tiltakozott a The New York Times Co. lapkiadó vállalatnál Japán New York-i főkonzulátusa csütörtökön egy, a fukusimai erőműbaleset következményeire utaló karikatúra miatt.
Őssejtjeik segíthetnének a fukusimai erőmű dolgozóin
Ha a földrengés és az azt követő szökőár következtében súlyosan károsodott japán atomerőmű dolgozói az eddig mértnél magasabb sugárfertőzést kaptak volna, vagy a későbbi munkák során még újabb besugárzás áldozatai lennének, életmentő lehet, ha saját vérükből származó őssejtekkel kezelhetik őket. Japán szakértők ezzel kapcsolatos levelét a világ egyik első és legtekintélyesebb orvosi hetilapja, az angol The Lancet közölte.
Csernobilhoz a japánok szerint nem mérhető a fukusimai eset
A csernobili és a fukusimai nukleáris katasztrófa eltérő jellegét hangsúlyozta ismét a japán kormány kedden, az ukrajnai katasztrófa 25. évfordulóján.
Kiterjesztik a fukusimai kitelepítési körzetet
A japán kormány kiterjesztette pénteken a fukusimai atomerőmű körül létesített, eddig 20 kilométer sugarú kitelepítési körzetet a március 11-i erőműbaleset óta mért halmozott háttérsugárzási értékek miatt.
Zárt övezet a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzete
A tiltó rendelkezés pénteken 0 órakor lép életbe. Ettől kezdve hatósági engedély nélkül nem szabad belépni az övezetbe. A rendelkezés megszegőit megbüntetik, de ennek módjáról és mértékéről még nem tettek említést az illetékesek.