A zivatarok, jégeső és erős szél miatt az ország nagy részén sárga riasztás van érvényben
Az országban helyenként intenzívebb zivatarra kell készülni, rövid idő alatt 30-40 milliméternyi csapadék is hullhat.
Az országban helyenként intenzívebb zivatarra kell készülni, rövid idő alatt 30-40 milliméternyi csapadék is hullhat. Ezzel együtt számítani lehet jégesőre, általában 2 centiméternél kisebb jégdarabokkal, de egy-két helyen lehet ennél nagyobb méretű jég is. Továbbá viharos, 60-80 kilométer/órás szélre is készülni kell - tette hozzá.
Mint mondta, hétfőn már eddig is voltak az országban heves zivatarok, amelyekre a Tata, Veszprém, Nagykanizsa vonaltól keletre a továbbiakban is számítani kell. Ugyanakkor az északkeleti területeken már kezd stabilizálódni a légkör, így Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben talán már kevésbé valószínű heves zivatarok kialakulása.
Az OMSZ munkatársa szerint a déli területeken este és késő este is lehetnek zivatarok, de ekkorra várhatóan a "kísérő jelenségek" (szél és jég) gyengülnek. A déli megyékben várhatóan kedden is kiadják a citromsárga riasztást - mondta Fehér Tamás, hozzátéve: elsősorban a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon kell ismét nagyobb felhőszakadásra, jégesőre, valamint viharos szélre számítani. Szerdán már csak kisebb területeket érintő zivatarok fordulhatnak elő, azok is csak a déli, délkeleti megyék határhoz közeli részein. Csütörtökön már nem valószínű nagyobb zivatar kialakulása. Pénteken és szombaton viszont elszórtan ismét kialakulhatnak záporok.
Fehér Tamás azt is elmondta, hogy vasárnap egy hidegfront érkezik, amely miatt ismét több helyen lehet számítani záporra, zivatarra. Ezzel együtt a hőmérséklet is visszaesik. Addig viszont marad a nyárias meleg. A hét folyamán 26-30, helyenként 31 fokos nappali csúcshőmérsékletre lehet számítani - tette hozzá.