szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mint Lázár Zoltán, a Vágta társelnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, lovas újdonsággal...

Mint Lázár Zoltán, a Vágta társelnöke az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, lovas újdonsággal jelentkeznek a vágtán: kétlovas, kétkerekű fogathajtó versenyt rendeznek az őszi fesztiválon. Idén még egyelőre a szervezők és szakértők választják ki, kik nevezhetnek erre a különleges versenyszámra, kik rendelkeznek a szokásostól eltérő futamhoz szükséges felkészültséggel.
   
A szeptember 15. és 18. között Budapesten, a Hősök és az Ötvenhatosok terén megrendezendő lovas fesztivál versenyszabályzata alapvetően nem változott: a legfontosabb a versenyzők és a lovak biztonsága, valamint a versenyen az esélyegyenlőség biztosítása. Ezért bármilyen település indíthat lovast az előfutamokon, az ismeretlen származású lovakat pedig kizárják a versenyből - mondta el Szotyori-Nagy Kristóf versenyigazgató, a Magyar Lovasszövetség Díjugrató Szakágának elnöke.
   
További változást jelent, hogy az elő- és középfutamoknak nemcsak az első, hanem a második és harmadik helyezettje is továbbjut, a döntőben pedig a második és a harmadik helyezett is részesül pénzjutalomban.

MTI

Idén is elmaradhatatlan programokkal kedveskedik gyerekeknek és felnőtteknek a Nemzeti Vágta és a versenyek ideje alatt a Vágta Korzó. Lesz kocsitoló verseny, díjugrató verseny, lovas bohóc bemutató, akadályvágta és természetesen jótékonysági sztárfutam is.
   
Az Andrássy úton a korábbi évekhez hasonlóan a nevező települések és szponzorok standjai, kézműves és népművészeti bemutatók, valamint országkonyha várja a fesztiválra kilátogatókat.
   
A Nemzeti Vágtát minden évben egy magyar történelmi személyiség, hős emlékének szentelik. A 2011-es évben a Rákóczi-szabadságharc két hősének, Bercsényi Miklósnak és fiának, Bercsényi Lászlónak állítanak emléket.
   
A vágta rendezésének jogát és brandjét 2011-ben a Lovas-Show Kft. vette meg, a szervezésben azonban továbbra is részt vesz a lovas fesztivál alapító csapata.
   
Geszti Péter kreatív igazgató kiemelte: a Nemzeti Vágta igazi, hiteles márkává vált az évek során, amely - mint minden márka - érzelmeket, tartalmakat, tudást hordoz magában. Geszti reméli, a lassan "nagykorúvá" váló Vágta hamarosan Magyarország legnagyobb rendezvényévé növi ki magát.
   
Az idei Nemzeti Vágta előfutamai már megkezdődtek, egészen szeptemberig tart a fővárosi versenyen résztvevők kiválasztása. Az előfutamok eredményei és programjai, valamint a Nemzeti Vágta részletei megtekinthetők a www.vagta.hu internetes oldalon is.

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Itt van az ukránok új fegyvere: 1600 km-re is elmegy, akár 120 kg robbanóanyagot is odavisz

Itt van az ukránok új fegyvere: 1600 km-re is elmegy, akár 120 kg robbanóanyagot is odavisz

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd