Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Donald Trump és Vlagyimir Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Összejött a nagy találkozó: Donald Trump és Vlagyimir Putyin személyesen ültek le, hogy az ukrán háborúról tárgyaljanak – az egyeztetésből épp csak Ukrajnát hagyták ki. Az egész világ kíváncsian várta, mi fog történni – aztán a nagy áttörés elmaradt, de összeveszés sem lett. Ahhoz képest, hogy 5-7 órás megbeszélésről volt szó, négy órával a kezdés után Putyin már úton volt hazafelé, mindkét elnök udvarias szép szavakat mondott a sajtótájékoztatón, csak épp azt nem árulta el egyikük sem, miben sikerült előrelépni és miben nem. A következő lépésként Trump hétfőn Volodimir Zelenszkijjel tárgyal majd, és azt is világossá tette: nem hisz a tűzszünetben, békemegállapodást vár el a felektől.
Készült a találkozóra Orbán Viktor is, aki azzal a bátor állítással próbálta erősnek mutatni Magyarországot, hogy a gázszállítás leállításával „egy nap alatt elintézhetnénk Ukrajna összeomlását, egyetlen nap alatt, csak nekünk nem érdekünk”. Megnéztük, mi igaz a fenyegetésből: a villamos energiában kimondottan nagy, 42 százalékos Ukrajna ellátásában a magyar részesedés, és főleg télen jelentene problémát a magyar áram kiesése, míg a gázszállításban viszont fontos, de nem nélkülözhetetlen Magyarország.
Megjelent a kormányrendelet, kiemelt beruházássá lehet nyilvánítani azokat a nagy lakótelepeket, amelyeket az Otthon Start program keretében építenek. A kormány szerint 50 ezer lakás épülhet így öt év alatt, de azért kockáztatnak ők is, mert a választásig igazából még csak a kereslet óriási növekedését és vele a drágulást lehet majd érezni, kínálati fordulat 2027-2028-ban jöhet. Ahogy közeledik szeptember 1-je, amikor indul a 3 százalékos lakáshitel programja, egyre több részlet derül ki, így lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormány nemcsak választási csodafegyvernek szánja ezt, hanem a NER-közeli építőipari vállalkozókat is szeretné megsegíteni.
Sokat jelenthet a lakások energetikai korszerűsítésének indulása is, amelyet úgy találtak ki, hogy akár ingyen is lehessen szigetelni vagy megcsinálni a fűtésrendszer korszerűsítését. Csakhogy mire az erről szóló jogszabály hatályba lépett, már csak a bennfentesek juthattak be a több százmilliárd forintos üzletbe.
Egyre nagyobb kihívás az állam számára az, hogy a Magyarországra csábított filmforgatásokat támogassa. Ezért lefékezték a külföldi filmek itteni forgatását, a szakma arról beszél, hogy 100-130 milliárd forint ragadhatott be.
Persze a kormánynak eközben pénzre is szüksége van, kapóra is jön az inflációkövető adóemelés. Itt egészen vad kanyarokkal jött ki az, hogy jövő januárban a vártnál nagyobb mértékben fognak emelkedni az érintett adók: több havi átlag helyett a júliusi inflációból számolják ki az adóemelés mértékét, márpedig az váratlanul magas lett, nagyrészt azért, mert amikor sok gáz fogy, akkor a változatlan ár ellenére úgy tűnik, mint ha az drágult volna, és a KSH-hoz a júliusi gázfogyasztás adata még nem érkezett be, ezért a májusival számolt.
A hét képe: kiégett busz Budapesten, ahol két nap alatt három busz jutott erre a sorsra. A főváros vizsgálatot indított és arra kérte a kormányt, engedje, hogy lecserélhessék a buszaikat.
Hivatalos panaszt nyújtott be az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához Tordai Bence Paks II. ügyében. Az ellenzéki politikus arról beszélt a HVG-nek adott interjújában: szerinte a projektre 2017-ben kiadott uniós jóváhagyást vissza kell vonni.
A brüsszeli testület korábban már szabad utat adott a paksi munkáknak, Franciaországban pedig épp állami támogatást kap az állami tulajdonú EdF, hogy új erőműveket építsen. Tordai szerint a magyar helyzet abból a szempontból más, hogy az EU itt próbálkozhat megszüntetni az orosz függőséget, egyébként sem volt piaci zavar, amelynek az orvoslására az unió jóváhagyhatna állami támogatást.
Aláírta Donald Trump a kriptopiac szabályozásáról szóló új törvényt, amelyet kétpárti támogatással szavaztak meg a képviselők – nem csoda, a tavalyi választás céges kampánytámogatásainak majdnem a felét a kriptocégek adták össze. Az új szabály szerint az USA-ban csak az bocsáthat ki stablecoint, aki erre engedélyt kap, miután bizonyította, hogy van fedezet mögötte.
Ez azt jelenti, hogy sokkal kisebb lesz a szürkezóna, könnyebben fogadhatják el a stabil árfolyamú digitális valutákat fizetőeszközként. Az persze nem valószínű, hogy egyhamar kriptopénzzel fizetnének az emberek tömegesen, de a háttérben, a pénzügyi rendszerben egyre gyakoribb lehet ennek a használata, ami hosszú távon hozhat nagy változásokat.
Már csak néhány hónap, és 9,5 millió fő alá csökken Magyarország népessége. A kormány megpróbálta feljebb vinni a születésszámot – teljesen sikertelenül –, de elhanyagol egy nagy problémát: annyira kevesen születtek az elmúlt években-évtizedekben, hogy akkor is demográfiai krízis lenne, ha hirtelen sokkal több gyerek születne.
Például a 2023-2025-ös születésszámok miatt már most lehet tudni, hogy pár év múlva még sokkal kevesebb gyerekkel kell az iskoláknak fennmaradniuk. A következő négy-öt évben a nyugdíjkorhatárt elérők száma annyival lesz nagyobb a felnőttkorba lépőknél, hogy a munkaerőpiacon is egyre nagyobb lesz a baj, a 2030-as években pedig évente 40-80 ezerrel fog csökkenni a munkaképes korúak száma – akárki is lesz kormányon akkor, ezzel nagy munkája lesz.
Látványosan visszafogta a költekezést a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar 2023/2024-ben, de így is százmilliós megbízások landoltak NER-közeli cégeknél. A szerződéslistát, amelyből ez kiderül, a kar sokáig nem volt hajlandó kiadni a HVG-nek, egy per után tette csak meg ezt.
Eközben végrehajtás indult a végrehajtók ellen. Nem fizetnek ki ugyanis egy kétmilliárd forintos tartozást, a jogerős bírósági ítélet ellenére sem. Az MBVK amúgy azzal a céggel pereskedett, amellyel az eddigi legnagyobb összegű szerződését kötötte: a 2017-es szoftverfejlesztési megbízás értéke 3,427 milliárd forint volt. A fő kérdés most az, lesz-e olyan végrehajtó, aki elvégzi a munkát a kar ellen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.