Botrány egy ausztrál kiállításon: eltávolították a kislány fotóját
Eltávolították Jan Saudek cseh fotóművész egyik képét egy ausztrál kiállításról, miután egy látogató több helyi illetékes közhivatalnál panaszt tett. Szerinte a fotó egy gyermek prostituálására utal.
Ausztrál sajtóértesülések szerint a nő a Ballaratban megrendezett kiállítás reklámanyagában fedezte fel a Black Sheep and White Crow (Fekete bárány és fehér holló) című képet, amelyen egy felnőtt nő látható fekete ruhában, mellette pedig egy félmeztelen, fehér ingbe öltözött kislány áll. A panaszos többek között a gyermekek biztonságát felügyelő biztos hivatalához fordult azt állítva, hogy a fotó szerinte egy gyermekét áruló nőt ábrázol.
Bár a Ballarati Nemzetközi Fotóbiennále szervezői nem kaptak semmilyen utasítást, a képet kivették a Jan Saudek-kiállítás anyagából. A Dolce Vita című kiállítás egyébként külön teremben látogatható, és a bejáratnál felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy csak felnőtteknek ajánlják megtekintését. Mint Jeff Moorfoot, a rendezvény igazgatója elmondta, bár nem tartja problémásnak a képet, azért döntött így, mert attól tartott, hogy a biennále hosszabb távon szponzorokat veszíthet a panasz nyomán.
Sara Saudkova - a fénykép felnőtt modellje (a fotós fiának felesége), akinek ugyancsak szerepelnek képei a biennálén - szintén nem értette a kifogást, és kissé zavarba hozta, hogy ekkora vihart kavart a kép - mesélte az igazgató. A múlt héten megnyílt fotóbiennále szeptember 18-ig látogatható.