szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyes számítások szerint évente 5,5 millió eurójába kerül Róma városának, hogy megtisztítsák az utcákat a rágógumitól.

Rómában 5,5 millió euróba kerül évente a rágógumi eltakarítása. Az olasz fővárosban becslések szerint naponta 300 ezer rágógumit fogyasztanak, ebből 15 ezer köt ki az utcán. Ez öt százaléka a napi mennyiségnek - világított rá az Il Messaggero című lap, amely a közterületek tisztaságáért felelős egyik cégtől szerzett adatokat. Ha ezek a rágógumik egy éven át érintetlenül ott maradnának, 3650 négyzetméternyi területet foglalnának el. Ez a Colosseum alapterületével vetekszik. 

Rómában 50 eurós pénzbírsággal sújthatják azokat, akiket szemetelésen érnek. Ez azonban nem elegendő a takarítócég vezetője szerint. Piergiorgio Benvenuti úgy fogalmazott, jó lenne visszacsomagolni az elhasznált rágót, nem pedig az utcára köpni. A rágógumi összetétele miatt igencsak ellenálló a levegővel és a vízzel is, így akár évekbe telik, mire lebomlik - hívta fel a figyelmet Benvenuti.

Lövöldözés volt egy floridai egyetemen, egy ember meghalt és legalább hatan megsérültek

Lövöldözés volt egy floridai egyetemen, egy ember meghalt és legalább hatan megsérültek

Lejjebb adták a szaúdiak, úgy tűnik, a teljes F1 helyett most egy csapattal is beérnék

Lejjebb adták a szaúdiak, úgy tűnik, a teljes F1 helyett most egy csapattal is beérnék

Fenyegetőzéssel reagált az orosz külügy Merz bejelentésére, hogy Taurus rakétákat küldene Kijevnek

Fenyegetőzéssel reagált az orosz külügy Merz bejelentésére, hogy Taurus rakétákat küldene Kijevnek

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító az USA-ban, mert nyúl került a hajtóműbe – videó

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító az USA-ban, mert nyúl került a hajtóműbe – videó