Milliárdokat fordítanak a kínai nagy fal javítására
Kétmilliárd jüanos, vagyis átszámítva csaknem 71 milliárd forint költségvetéssel megindulhat a kínai nagy fal nyugati záró szakaszának javítása és felújítása.
Javítások végeznek majd a Ming-dinasztia (1368-1644) idején épült szakasz első kapubástyáján, a pénzből jut a világ kulturális örökségeit bemutató parkra és az örökségvédelem ellenőrzőközpontjára is. A beruházás költségeit a központi kormány állja.
A Csiajü kapubástya forgalmas átkelője volt az ősi Selyemútnak, és 1987-ben felkerült az UNESCO Világörökség-listájára. Azt megelőzően, 1984-ben átfogó felújítást végeztek rajta. A beszámolók szerint 1986 és 1989 között összesen 10 millió jüant (354 millió forint) fordítottak a bástya és az annak két oldalán húzódó Nagy Fal szakaszok rendbehozatalára.
Egy 2008-ban készített országos felmérés szerint a Ming-dinasztia idején épült Nagy Fal hossza 8851,8 kilométer, az északkelet-kínai Liaoning tartomány husani (Hushan) szakaszától tart a Csiajü kapubástyáig.
A kínai Nagy Fal 10 tartományon, illetve tartományi jogú városon, autonóm területen vezet végig Észak-Kínában. Sajtójelentésekből, bűnügyi krónikákból és szakemberek nyilatkozataiból tudni lehet, hogy több helyen jelentős károk keletkeztek már benne. A fő "bűnös" a természet, de sokfelé a környékbeli bányászat miatt rogyott meg a fal, másutt a tégláit építőanyagnak hordták el.
A védett országos műemlékek megrongálásért a kínai törvények szerint maximum 500 ezer jüan pénzbüntetés, de akár tíz évig terjedő börtön is kiszabható.