szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tízezernyi vadlúd vonulását és az Öreg-tóról való kirepülését figyelhetik meg az érdeklődők szombaton és vasárnap Tatán, a XI. Tatai Vadlúd Sokadalom rendezvényein.

A sokadalom előtt pár nappal már 8500 vadlúd pihent a leeresztett tó medrében, a természetvédők a globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd egy példányát is megfigyelték, valamint több nagykócsagot és havasi partfutót láttak.

A vízimadarak forgataga mellett számos programmal vár mindenkit a rendezvény, ahol kiállításon mutatják be a rákosi viperát. Az élőállatos előadások közül idén a solymászbemutató igazi különlegességet ígér, látható lesz a Magyarországon ritka, két méter szárnyfesztávolságú szirti sas, mely fokozottan védett madár.

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, a játszóházban kiderül, melyik a leggyorsabb vadlúd és mit eszik a juharsün. De készül kukorica- és szotyikép, madáretető és madárkalács. Lesz békamentés, nyomolvasó játék indiánoknak, madárszínező, madárrajzoló, és megtudhatjuk azt is, hogy a gyurgyalagoknak sem mindig könnyű. A fesztivál programja a www.vadludsokadalom.hu oldalon található.

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről