szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tetemes áron, 92 ezer dollárért, vagyis nagyjából 21,5 millió forintnyi összegért kelt el egy árverésen Alexander Graham Bell 1878-ból származó levele, benne az általa feltalált telefonról készült ritka rajzzal.

A levélben a feltaláló szüleinek adott útmutatást ahhoz, hogyan földeljék a készüléket, hogy elkerüljék a villámcsapás okozta károkat.

AP

Az irat mindössze két évvel azután született, hogy Bell szabadalmi jogot szerzett a telefonra és lebonyolította első hívását asszisztensével, Thomas Watsonnal.

Az RRAuction nevű New Hampshire-i árverési ház kínálatában szereplő levélre és rajzra decembertől lehetett licitálni, a leütési ár végül 92 856 dollár lett.

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Először videózták le, hogyan petézik a nyakán egy ragadozó csiga, amit a kihalástól próbálnak megmenteni

Először videózták le, hogyan petézik a nyakán egy ragadozó csiga, amit a kihalástól próbálnak megmenteni

Takács Péter most Szombathelyen beszélt arról, hogy a Tisza Párt miatt nem tudják felújítani a kórházakat

Takács Péter most Szombathelyen beszélt arról, hogy a Tisza Párt miatt nem tudják felújítani a kórházakat