szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A boldog, vagy legalábbis jó házasság számszerűsítésével próbál szolgálni egy brit felmérés, amely szerint havonta háromszor kell vendéglőbe menni, hetente kétszer mélyenszántót beszélgetni, évente kétszer pedig vakációzni - együtt.

Az eredmények kétezer, magát boldog házasnak valló pár válaszai alapján születtek. További adatok: hetente hatszor kell csókot váltani, kétszer szeretkezni és ötször mondani, hogy "szeretlek". A borús pillanatoktól sem kell megijedni: a boldog házasságokba hetente egy "egészséges" veszekedés is belefér.

Az állandó együttlét sem feltétel: külön is el-eljárnak a jó házasságok felei szórakozni barátaikkal. A tévénézésben a kompromisszum jellemző rájuk, nem pedig a közelharc a távkapcsolóért, illetve az egymással jól kijövő párok az aktuális tévéműsor helyett gyakran filmkészletükre hagyatkoznak, és otthon moziznak.

A válaszok alapján a párok 42 százaléka választotta házastársát szerelem első látásra alapon, 47 százaléknál barátság előzte meg párkapcsolatot. 20 százalék tartja magát ahhoz az elvhez, hogy soha nem tér nyugovóra veszekedéstől dühödten, azaz lefekvés előtt mindenképpen megpróbál kibékülni - ismertette a The Daily Telegraph című brit lap a felmérés eredményét, amelyet a headwater.com utazási iroda készíttetett.

 

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Az úszószövetség fegyelmi eljárást indít Hosszú Katinka klubjának volt edzője ellen

Az úszószövetség fegyelmi eljárást indít Hosszú Katinka klubjának volt edzője ellen

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni